2009. november 30., hétfő

Egy új és egy régi kép


Emlékeztek még arra a képre, ahol Rob egy magyar Cosmo-t tart a kezében? Tudom, hogy igen :) Most kaptunk még egy ilyen képet, ez sajnos nem magyar újság, hanem a német Galaxie Magazine. El tudom képzelni szegény Rob-nak hány újságot adtak a kezébe, egyiket a másik után...
via

A másik kép még egy Twilight mozikba kerülése előtti fotósorozat, ami az Empire számára készült, most ők adták ki az eddig megjelent fotók HQ méretű változatait. Ezeket erre nézhetitek meg.

Amúgy mint észrevehettétek elég nagy pangás van mostanában, pihennek a színészek, nyaku(n)kon az ünnepek szóval valószínű lesznek még ilyen eseménytelen napok. Az Eclipse munkálatai haladnak, előbb-utóbb arról is lesz anyagunk, csak ki kell bírnunk valahogy :) Pár új Kristen infó (nem sok) errefelé.

One felhívás

Nikki Reed, Ashley Greene, Kellan Lutz és Jackson Rathbone részt vettek a One kampány reklámfilmjében, ahol a globális nélkülözésre, úgy mint a gyógyszerek, ételek, iskolák hiányára hívják fel a figyelmet. Ez ellen együtt nagyon sok mindent tehetnek az emberek és tettek is eddig, hiszen például a malária terjedését felére sikerült visszaszorítani az adományoknak és a segítőkész embereknek köszönhetően.

Twilight Watch: Női vámpírok - Elizabeth Reaser

A korábbi vámpírokkal történő interjúinkat követve – Kellan Lutz (Emmet Cullen) és Peter Facinelli (Dr. Carlisle Cullen) – utolértem a Cullen klán női tagjait. Először Elizabeth Reaser-t, aki Esme Cullen-t alakítja. Reaser telefonon keresztül beszélt velem a harmadik Twilight film, az Eclipse forgatásakor, csak percekkel azelőtt, mielőtt egy kulcsfontosságú jelenetet forgatott volna a Cullen házban. Itt van, mit mondott barátnőjéről, Nikki Reedről, a Juilliardról, a Hollywoodba való vándorlásáról és Jay-Z iránti megszállottságáról.
Általában mit csinálsz a forgatás szünetében?
Az idő többségében Nikki és én leginkább körbe-körbe szaladgálunk, kaját keresünk, nevetünk, és megvicceljük egymást – nagyjából ennyi. Tovább olvasom

2009. november 29., vasárnap

New Moon érdekességek videó by Ágnes

A Twilightos videó után Ágnes megcsinálta a New Moon-os kiadást is, nekem nagyon tetszik, nézzétek meg Ti is! El tudnám nézni legalább 10 percig az ilyen vidiket, de Ágnes azt mondta, hogy fog majd még alkotni, szóval mi nagyon várjuk :)

Alex Meraz a rossz fiú Paulról, az edzésekről és a rajongóbázisról

EW: Milyen fajta reakciókkal találkoztál eddig?
AM: Eddig nagyszerű volt. Mindig nagyon hálás vagyok mikor rajongókkal találkozom. A premier hétfőn volt, az előtte lévő péntek este már az emberek elkezdtek gyülekezni. Szóval kimentem hozzájuk és találkoztam néhányukkal, ahol sátoroztak. Mert mindig nagyon jó dolog ilyesmit látni.

EW: Feldobódtak, hogy láthatnak téged.
AM: Igen. De mókás volt, mert viccelődtem a körülöttem lévőkkel miközben ők le voltak döbbenve hogy ott vagyok. Mint például „Mit csinálsz itt?”, erre ezt válaszoltam „Nem tudom! Leugrottam a sarokra egy kis tejért és végül ebbe futottam!” De klassz volt. Egész idő alatt autogrammot osztogattam. Nagyon hálás és izgatott voltam hogy a rajongók ott voltak. Ez egy kialakult rajongótábor. Elolvasom a teljes interjút.

2009. november 28., szombat

Jackson Rathbone ruhapróba + Kellan outtake-ek


Kicsit kutakodtam ma a neten és Nikki képei után a Jasper-t alakító Jackson Rathbone ruhapróbás képei is az utamba kerültek, így hát úgy döntöttem megosztom veletek, szegény Jackson úgyis mindig mellőzve van :) Egyébként szerintem őrült jó volt itt a haja, nekem nagyon tetszik. Team Jasper!! :) A többit errefelé keressétek.

S hogy a végére a Kellan rajongók nyálcsorgatós vödrei se maradjanak üresen itt van pár outtake Kellan egy korábbi fotózásából (tudjátok ez az a sorozat, ahol a piros nagypapus papucsban császkál kockás hassal az utcán) Többi nyamm nyamm erre.

Nikki Reed ruhapróba + Rob Japán képek


Újabb adag kép a Twilight ruhapróbáján készült felvételekből, ezúttal Nikki Reed-el a főszerepben! Egyébként nem tudom Ti hogy vagytok vele, de nekem Nikki Rosalie-ja annyira de annyira tetszett a New Moon-ban, hogy nagyon. Kis szerepe volt, de nem gondoltam volna, hogy engem ennyire megfog majd vele. Alig várom már az Eclipse-et, hogy végre többet is láthassuk a vásznon!!
Több kép itt.


Rob Japán látogatásakor is készítettek pár fotót, szerény véleményem szerint ezek nem éppen a legjobban sikerültek közé tartoznak... Tasli a fotósnak. Több erre. Éééééés feltettük a youtube csatornánkra a Remember me magyar feliratos trailer-ét, javítottuk a feliratok sebességét, szóval csak egy helyen lett kicsit gyors. A feliratozás videóba helyezéséért nagy nagy köszönet Ágnes-nek újdonsült videószerkesztőnknek :) Az előzetest erre nézzétek.

Taylor Lautner: Rolling Stone - Kérdezz és felelek

Megcsináltam a Rolling Stone interjú kérdezz-felelek részét. Fogalmam sincs mikor lesz kész az egész cikk, nagyon nagy elmaradásban vagyunk a fordítanivalót illetően. De majd egyszer behozzunk mindent, remélhetőleg....

Nem gondolod, úgy ha a rajongók megnézik az Újholdat lehet hogy csalódottak lesznek, mert bizonyos szempontból gonosszá/rossz fiúvá válsz.
Van néhány nagyon szenvedélyes Team Jacob rajongóm. (Nevet.)

Rendben. De akadályként jelensz meg a Bella és Edward nagy románcában.
Látom mire akarsz kilyukadni. A probléma az, hogy Jacob és Edward két teljesen különböző srác. Az ellentétei egymásnak. És attól függ, hogy milyen fajta lány vagy. Ha szereted a sok titokzatosságot, a veszélyes típust, akkor csak az egyik a megfelelő számodra (Edward). Személy szerint nagyon szeretem Jacob és Bella kapcsolatát és azt ahogy barátokká válnak. Sokkal nyitottabbak egymással, és elmondhatnak bármit a másiknak. De Bella és Edward kapcsolata, az mindig feszült. Mindig komoly. Bella és Jacob barátsága egyre és egyre szorosabbá válik és azon tűnődsz, hogy áttudnak-e lépni a barátságon. Úgy néz ki, hogy bizonyos pontokon igen.

2009. november 27., péntek

Taylor Birthday Project!!

Legeslegkedvesebb és legkedvencebb Taylor-os oldalunk úgy döntött meglepi a Wolf-boy-t leendő 18. születésnapja alkalmából méghozzá egy magyar rajongók által készített csomaggal! Ha szeretnél csatlakozni és valami tök jó ajándékot vagy csak pár jó szót küldeni neki, akkor irány a Taylor Lautner Web és ott mindent megtudhatsz a dolog részleteiről!

Videók - Instyle, Lopez Show, Moviefone

- Taylor a decemberi Instyle magazinban fog szerepelni, így ez egy új fotósorozatot is jelent a Taylor fanok számára. Éljen!!!!!!! :D :D :D De addig is itt egy rövid videó amely a fotózás kulisszái mögé enged betekintést.
És egy kis előzetes az interjúból - 5 dolog amit nem tudhattunk Taylor-ról:
*Nincs Facebook és Twitter profilja
*Nagy RedBull Fan, szóval a forgatások alatt végig ezt itta
*Kedvenc zenekara a U2
*Nem tud bőrdzseki nélkül élni
*Egy BMW 5-öse van - azóta egy fehér Audi-val is láthattuk, tudjátok amivel elvitte Taylor Swift-et vásárolni

Illetve Tay a Lopez Tonight Show-ban is részt vett, a leadott anyagot itt és itt nézhetitek meg.

- Moviefone interjúk: a Twilight promozósa idején is készített a Moviefone Unscripted műsora interjút a szereplőket, ebben az évben sem maradhatnak ki a Saga sztárjai. Ráadásul két felvétel készült, egy Chris Weitz-zel, Robert Pattinson-nal és Taylor Lautner-rel, illetve egy másik Michael Sheen-nel, Dakota Fanning-gel és Jamie Bower-rel.




14 hiba a New Moon filmben

Pár szemfüles néző máris észrevett 14 hibát ami elkerülte a készítők figyelmét, ezeket olvashatjátok most:
Folytonosság: miután Bella felébred a nagymamás rémálmából, a Rómeó és Júlia könyv ott van mellette a párnáján. Miután Charlie beviszi az ajándékot, a könyv eltűnik a párnáról, de a vágások közben később ismét feltűnik a jelenetben.
Folytonosság: Bella Olaszországba megy, hogy megmentse Edwardot. Alice kidobja Bellát egy sikátornál – mire megkérdi, hogy merre találja Edwardot, Bella először az ajtóval szemben áll, majd hirtelen már az ajtó mögül beszél Alice-szel.
Feltűnő stábtag/felszerelés: Az időmúlós jelenetnél, mikor Bella depresszióba esik és a kamera körülötte mozog, az egyik operatőrt láthatjuk feltűnni kétszer a Bella mögött lévő nagy tükörben.
Folytonosság: Mikor Edward elviszi Bellát az erdőbe, hogy elmondja neki, elmegy, Bella haja hátul van a kapucniján. De a következő vágásnál már nagy része a kapucni mögött van.
Folytonosság: Mikor Alice átugorja a lépcsőkorlátot az iskolában, hogy boldog születésnapot kívánjon Bellának, a felvételek között változik a mintás sáljának helyzete.
Folytonosság: Mikor Bella elmegy a Black házhoz és az esőben kiszúrja Jacobot, kiugrik a kocsiból, de az ajtót nem sikerül teljesen becsuknia. Később a háttérben jól észrevehető, hogy az ajtó rendesen be van csukva.
Lelepleződés: A film közben néhányszor látni lehet a vámpírok kontaktlencséjének peremét, főként a Volturikét a végső jelenetekben ill. Jane-ét a liftben.
Folytonosság: Mikor Alice Bellával ül a kocsiban fejkendőt és napszemüveget visel. A felvételek során látni lehet, hogy a fejkendő csomózása változik; ezt a mintából és a méretből lehet látni, mert különbözőek.
Folytonosság: Mike és Jacob a mozi előtt Bellára vár, azonban a mellettük álló kukában a Burger King-es zacskó vágásonként helyet változtat.
Valós ténybeli hiba: Mikor Bella Olaszországba repül egy, a Virgin America légitársasághoz tartozó gépet láthatunk. A Virgin America gépei csak az USA államain belül repülnek. Azonban a Virgin Atlantic már az USA-ból Európába szállítja az utasokat.
Folytonosság: Mikor először meglátjuk Jacob tetkóját az esős jelenetben, az fent helyezkedik el a jobb vállán. Később mikor Edwarddal és Bellával van az erdőben a tetoválás úgy 5 centivel lejjebb van.
Valós ténybeli hiba: A főcímnél megjelenik a hold és elkezd fogyatkozni jobbról balra. Azonban ez lehetetlen hiszen a hold az órával megegyező irányba forog a Földdel. Tehát a fogyó holdnak kell az újholdba átmennie, nem pedig fordítva nőnie, ahogy mutatják.
Folytonosság: Mikor Bella az ebédlőben ül Mike-kal és a mozizásról beszélnek, Bella haja hol a füle mögött van, hol előtte és aztán ismét mögötte.
Folytonosság: Amikor Edward és Bella megfordulnak, hogy elhagyják a Volturi termét, Edward köpenye meg van kötve. A távozásukkor azonban látni lehet hogy egyáltalán nincs összecsomózva. via

Kristen Stewart - Allure interjú (2009)

Niki lefordította az idei Allure interjút és hagy mondjam el, hogy nagy tapsot érdemel amiért megcsinálta, ugyanis hihetetlen gáz az eredeti cikk szövegezése. Pár javítást csináltam benne, de az az egy-két sor engem is eléggé megizzasztott, nemhogy az egész cikk.... Szóval mégegyszer köszi Niki!
Beül egy bokszba, a telefonját és egy doboz Parliament-et feltesz az asztalra, majdnem vigasztalhatatlanul idegesnek tűnik. Eltévedt, magyarázta. Miközben megpróbálta megtalálni a hotelt, reménytelenül összezavarták. Mindegy, hogy L.A.-ben született és nevelkedett.
„Végül útbaigazítást kellett kérnem tőlük”, mondja, miközben hitetlenségében a fejét rázza. „Szó szerint félre húzódtam és megkérdeztem őket.”
Őket? „A paparazzikat,” magyarázza, „SUV-okban követtek. Öten. Megálltam és megkérdeztem a rohadt paparazzitól az útvonalat. Nem akarom elhinni ezt az őrültséget, ami az életem.” Tovább olvasom

5 tény az Eclipse-ről

A New Moon már a mozikban van, azonban ennek hatására még többen várják a Saga harmadik részének, az Eclipse-nek a moziszínházakba való kerülését. Eddig a pillanatig még közel 7 hónapot kell várnunk. Azért hogy a várakozások kissé csillapodjanak a Rotten Tomatoes összegyűjtötte azt az 5 tényt, melyet már tudunk a várva várt részről:

#1 – Sötétebb lesz
Az Eclipse első poszterre már napvilágot látott, mely már sokkal komorabb, viharos felhők mutatják a film hangulatát. David Slade ült a harmadik rész rendezői székébe. „Minden film más, mivel mindegyik esetén más és más rendezővel dolgozunk, amit imádok.” – mondta Taylor Lautner. „David Slade tökéletes választás volt a harmadik filmre, mert (a film) sötétebb. Az Eclipse a kedvenc könyvem.”

Ashley Greene elmondta hogy David-et nem csak a sötétség hercegének tartja. „David valójában nagyon hisztérikus, izgatott” – nevet Ashley – „egyfajta száraz humora van, szóval néha nem tudod hogy tényleg viccel vagy sem. Az Eclipse csodálatos lesz, mert mindent megtett azért hogy drámaibb és élesebb legyen. Nagyon klassz lesz.”

A New Moon gonosza, Dakota Fanning mesél a Twilight családhoz való csatlakozásáról

A többi New Moon-os színésztársához képest, a 15 éves Dakota Fanning – aki az egyik Volturi tagot, Jane-t játssza – már tapasztalt a filmkészítésben. De az olyan kasszasikerek mögött, mint a Világok harca (2005) és a Nevem Sam (2001), egy meglepően normális L.A.-i középiskolás tanuló áll. A New Moon rekordot döntött bemutatóját követő hétfőn, Fanning-nek volt egy kis ideje egy kis óra előtti beszélgetésre az Entertainment Weekly-vel a Twilight jelenségről és az örömről, hogy gonoszt játszhat.
ENTERTAINMENT WEEKLY: Most hol vagy?
DAKOTA FANNING: Iskolában. A tanárok elől bujkálok, nehogy meglássák, hogy telefonálok. De technikailag használhatom, mert még nem kezdődött el az iskola.

EW: Milyen visszajönni az iskolába most, hogy a film kijött?
DF: Ez az életem. Ez normális a számomra. Nem ismerek mást. Igazán szerencsés vagyok, hogy mehetek iskolába, hogy van egy normális életem, akármilyen is az, és egyidejűleg azt tudom csinálni amit szeretek és igazán nagyszerű projekteknek a részesei lehetek.

2009. november 26., csütörtök

A New Moonban felcsendült számok elhangzásuk sorrendjében

Mivel néhányan már kérdezgettétek, hogy bizonyos jelenetek alatt milyen számok hallhatóak, ezért az egyik külföldi oldal által összegyűjtött tracklistát lefordítottam. Nagy köszönet érte a Robstenlovers.blogspot.com-nak!

#1 New Moon – Alexandre Desplat - Nyitó jelenet
#2 Bella Dreams – Alexandre Desplat - Bella, a Nagyi és Edward a réten
#3 Monsters – Hurricane Bells - Bella az iskolába vezet, valamint Edward végigsétál az parkolón
#4 Romeo & Juliet – Alexandre Desplat - Edward és Bella angol órán, a vámpírok öngyilkosságáról beszélgetnek
#5 Volturi Waltz – Alexandre Desplat - Edward mesél Bellának a Volturi-ról. Aro megöl egy vámpírt.
#6 The Violet Hour – Sea Wolf - Bella születésnapi bulija
#7 Blood Sample – Alexandre Desplat - Bella megvágja az ujját, Edward és Jasper „harca”
#8 Wandrers Nachitlied II, Op. 96, No. 3, D. 768 – Ulf Bastlein (iTunes bónusz) - Carlisle összevarrja Bella karját, közben a vámpírok lelkéről beszélgetnek
#9 Satellite Heart – Anya Marina - Edward hazaviszi Bellát a furgonnal
#10 Rosyln – Bon Iver & St. Vincent - Bella Edward nélkül a suliban, illetve mikor Edward az házuk udvarán várja Bells-t
#11 Edward Leaves – Alexandre Desplat - Edward elbúcsúzik Bellától az erdőben
#12 Possibility – Lykke Li – Bella ül a karosszékben, és a hónapok peregnek
#13 I Belong to You (New Moon Remix) – Muse - Bella és Jessica a csajos estén
#14 Friends – Band of Skulls - Bella felül egy ismeretlen motoros mögé
#15 All I Believe (iTunes Bónusz) – The Magic Numbers & Amadou & Mariam - Bella és Jake javítja a motorokat. Ezt a számot kapcsolja ki Bella.
#16 Shooting the Moon – Ok Go - Bella és Jacob javítja a motorokat, megérkezik a pizza.
#17 Werewolves – Alexandre Desplat - Sam Uley és a fiúk sziklaugrása
#18 Solar Midnite – Lupe Fiasco (iTunes Bónusz) – Ez a dal a háttérzenéje a Face Punch című filmnek.
#19 I Need You – Alexandre Desplat - Jacob beszélgetése Bellával a mozin kívül
#20 Break Up -Alexandre Desplat - Bella szakítása Jake-kel La Push-ban
#21 Memories of Edward – Alexandre Desplat - Bella megkeresi a rétet egyedül, ahol Laurent-et találja
#22 Wolves vs. Vampire Alexandre Desplat - Laurent és a falka harca
#23 Victoria -Alexandre Desplat – Bella félelme Victoria miatt, Bella figyelmezteti Charlie-t a farkasok miatt
#24 Almost a Kiss – Alexandre Desplat - Jacob Bella hálószobájában
#25 Done All Wrong – Black Rebel Motorcycle Club - Bella Emily-ék házában
#26 Hearing Damage – Thom Yorke - Charlie & Harry a farkasokra vadásznak, a farkasok üldözik Vicitoriát, Bella felkészül az ugrásra
#27 Adrenaline – Alexandre Desplat - Bella sziklaugrása
#28 Slow Life (With Victoria Legrand) – Grizzly Bear - Bella fuldoklása
#29 Dreamcatcher – Alexandre Desplat – Jacob megöleli Bellát az autóban, majd B és J a konyhában
#30 To Volterra – Alexandre Desplat - Alice és Bella Volterrába utazása, Bella az óratoronyhoz szalad
#31 You’re Alive – Alexandre Desplat - Bella és Edward újraegyesülése az óratorony alatt
#32 The Volturi – Alexandre Desplat - Bella, Edward és Alice a Volturi előtt, a harc
#33 Die Fledermaus – Duettino : Ach, Ich Darf Nicht Hin Zu Dir – APM Orchestra (iTunes Bónusz) – a liftben hallható szám
#34 The Cullens – Alexandre Desplat – Bella szavazásra bocsátja a halandóságát
#35 No Sound But the Wind – Editors - Edward hazaviszi Bellát
#36 Marry Me, Bella – Alexandre Desplat – Az erdőben Jacob beszél Edward-dal és Bellával, Ed és Jake konfrontációja, „lánykérés”
#37 Full Moon – Alexandre Desplat - Stáblista
#38 A White Demon Love Song – The Killers - Stáblista
#39 Meet Me on the Equinox – Death Cab for Cutie - Stáblista

Boldog szülinapot Peter!!

Ma ismét egy újabb Twilight apukának van születésnapja, mégpedig a halhatatlan vámpírdokit, Carlisle-t alakító Peter Facinelli-nek! Twitteren már írta, hogy a felesége csapott neki egy előszülinapi partit, de biztos vagyok benne, hogy a stábból is meglepik még páran :) Mondjuk Billy-vel elmehetnének ünnepelni közösen :) Száz szónak is egy a vége: isten éltessen Peter 36. szülinapod alkalmából!!

Ozone Park-ban, Queens-ben nőtt fel, az olasz emigráns, Bruna, háztartásbeli, és Peter Facinelli, Sr., pincér, fiaként. Színészetet tanult a the Atlantic Theater Company Acting Schoolban New York Cityben; a tanárai között megtaláljuk William H. Macy-t, Felicity Huffman-t, Giancarlo Esposito-t, és Camryn Manheim-et is.

Későbbi feleségével, Jennie Garth-tal, 1996-ban találkoztak egy filmes rendezvényen. 2001. január 20-án házasodtak össze. Három kislányuk született: 1997. június 22-én Luca Bella, 2002. december 6-án Lola Ray és 2006. szeptember 30-án Fiona Eve.

Szerepelt az "Árnyék nélkül 2."-ben Christian Slater-rel. Szerepelt még a "Fiúk az életemből"-ben, "A Skorpiókirály"-ban és a "Buli az élet" című filmekben. 2004 és 2005 között, vendégszerepelt az HBO "Sírhant Művek" c. sorozatában. Másik vendégszereplése a "Damages" c. sorozatban volt, Gregory Malina szerepében, 2007-ben.

2008-ban tartott castingon elnyerte dr. Carlisle Cullen szerepét, Stephenie Meyer bestseller könyvsorozatának filmes adptációjában. 2008-ban mutatták be a sorozat első részét, a Twilight-ot, majd idén a New Moon-t. Jelenleg a Nurse Jackie című sorozatban alakít szintén doktort.
Via

Peter Facinelli a Jimmy Kimmel Showban

De addig is itt egy videó Peterről aki nemrég szerepelt Jimmy Kimmel műsorában. Illetve a People címlapján Peter látható a gyönyörű családjával, már a képek miatt is érdemes megnézni az újságot. :) Egyébként ebből mutat Jimmy Kimmel is részleteket.

Illetve két apróbb hír:
- December 12-én Taylor Lautner Bon Jovi-val együtt fogja vezetni a Saturday Night Live-ot. Csak annyit tudok az SNL-ről hogy egy komédia show és minden héten más vezeti. Kíváncsi leszek majd Taylorra.
- A New Moon Ost albuma pedig már platina lemez lett. És a Billboard 200-as listájának 8. helyén tanyázik, egyébként megjelenése óta az első 10-ben mindig szerepel.
A nemrégiben megrendezett American Music Awards-on a Twilight Ost-je díjat nyert mégpedig a Kedvenc Soundtrack kategóriában. (Az USA-ban ebből az albumából 2,3 millió darabot míg világszerte 3,5 milliót adtak el. És a Billboard listáján 55 héten át folyamatosan szerepelt.)

Ashley Greene a Maxim novemberi címlapján

TV-s szereplések, bulik, fan meetingek és fotózások. Ezek jellemzik Ashley mindennapjait. November 24-én ünnepelték meg a Maxim decemberi címlapját, amin a mi Ashünk tündököl, a partin készült képeket itt nézhetitek meg. A Maxim számára készült képeket pedig ittIlletve a rajongói összejövetelekről sem hiányozhat, nemrégiben Kellannal együtt Chichagoba látogatott el. Néhány kép az eseményről és egy fotósorozatot is készítettek róluk, itt nézhetitek meg őket. via IFH

2009. november 25., szerda

Entertainment Weekly címlap háromféle változatban

A novemberi címlap után az Entertainment Weekly december 4-ei számának borítójára ismét a Twilight sztárjai kerültek, és mint az látható ezúttal három különböző változat (Team Edward, Team Bella és Team Jacob) közül válogathatnak a tengerentúli rajongók. Nálunk sajnos nem lehet kapni az EW-t.  A magazinban megjelent cikk szkenmjeit ide kattintva találjátok, a címlapokat HQ méretben pedig a tovább mögött. via TLWEb

New Moon fan videó

Nem tudom milyen nap van ma. Azt hittem kedd, de a horoszkópom szerint holnap csütörtök. Lusta vagyok megnézni a naptárat. És ennek miköze a videóhoz? Annyi, hogy azt akartam címnek, hogy keddi videóadag. De mivel nem tudom milyen nap van, ezért ez lett a címe. Lényeg a lényeg a vidi nagyon jó, jó minőségű és benne van, ahogy Edward szavalja a Rómeó és Júlia egyik részét. Ja és eddig úgy néz ki, hogy a mai nap ilyen "pangós" nap lesz. Beautiful.

Boldog szülinapot Billy!!


Papa Swan vagyis Billy 'rendőrfőnök' Burke ma ünnepli 43. születésnapját! Eme alkalom mindenkit feljogosít arra, hogy felbontson egy doboz 'Vitamin R'-t és igyon egyet a Twilight apuka egészségére :) Love you Billy!

William Albert "Billy" Burke (született 1966. november 25-én) amerikai színész.
Legismertebb alakításai Charlie Swan a 2008-ban forgatott Twilight (Alkonyat) és Gary Matheson a 24 sorozat második évadában.

Billy a Washingtoni Bellinghamben született. Itt is töltötte gyermekkorát. 9 évesen kezdett el énekelni és 15 évesen csatlakozott egy együtteshez. Az együttessel dolgozott, és a Western Washington University-nél drámát tanult. Dolgozott Seattle-ben a Annex Theater-nél, New City Festival-nál, és a A.H.A. Theater-nél. Később már elérte hogy a TV-ben szerepelhessen. Első szerepe a Daredreamer-ben, 1990-ben volt, majd Los Angeles-be költözött. Feleségével és a Twilight forgatása közben született kislányával él.

Több Tv sorozatban szerepelt, ilyen pl. a Star Trek: Deep Space Nine, Gilmore Girls, Karen Sisco, Monk. Kisebb filmekben is szerepelt, ilyen a Jane Austen's Mafia!, Along Came a Spider, Final Jeopardy, Flashpoint és a Ladder 49. Nem rég megjelent filmjei a The Fallen, Forfeit, Fracture és a Retirement. 2007-ben a Feast of Love című filmben jelent meg Selma Blair színésznő és Morgan Freeman színész oldalán. 2008-ban Stephenie Meyer könyve alapján forgatott Twilight-ban kapott szerepet. Itt Charlie Swan-t, Bella édesapját játszotta. 2009-ben visszatért ehhez a karakteréhez, mivel a Twilight Saga második részében, a New Moon-ban ismét ő játssza Bella édesapját.
Via

Rob - Vanity Fair outtake-ek (2009) 4.




Itt az újabb adag Rob idei egyik legnépszerűbb és legszexuálisosas képeiből:), a tavalyi közös Vanity-s képeket is kiadhatták volna ilyen adagokban, nem pedig egyesével... Kukoricát akarok enni én is. És elmenni egy tengerparti kis házikóba, ahol én is kiülhetek a lépcsőre tengert hallgatni és közben egy jó meleg takaró alatt teát szürcsölgetni. És amikor átfázott tagjaimat bevonszolom a házba, Rob melegítsen fel.
Na jó az utolsó 3 szót felejtsétek el :D Ja és ezekből a képekből nem mind új.
Többi yumm yumm erre.

2009. november 24., kedd

Robert és Taylor csókja!

Igen jól olvastátok lányok, a Twilight Saga két világhíres szívtiprója, Robert Pattinson és Taylor Lautner nem bírt magával az egyik közelmúltbeli fotózáson és forró csókot váltottak egymással, amit a kamera meg is örökített. A fotózáson ott volt még a Bellát alakító Kristen Stewart is, aki már korábban azt is nyilatkozta, hogy leszbikus tehát ha ez igaz, akkor biztos meg tudja érteni a két fiú érzelmeit. Ha pedig nem, akkor vajon kire lehet féltékeny a hollywood-i vadóc színésznő? Hiszen a közelmúltban kézenfogva látták a párizsi reptéren Rob-bal ugyanakkor a forgatáson dolgozók közül többen is említették, hogy Kris és Taylor nagyon összebarátkoztak a filmek készítésekor valamint a New Moon Los Angeles-i premierjén készült képek is arra adhatnak okot, hogy ezek ketten együtt lehetnek. Sőt, Kristen egy interjújában azt is nyilatkozta, hogy "szó szerint ölnék Taylor-ért" . Hol az igazság? Kit szeret Kristen? És vajon Rob és Taylor tényleg együtt vannak? Sok millió lány szíve szakad meg most meg csendben. Íme a kép:
Remélem mindenki jót röhögött ezen az egészen, megpróbáltam kicsit neon-osra, szenzációhajhászosra venni a figurát. Mert kb. ennyi tellne tőlük. Ezért is kérünk titeket arra, hogy ne linkeljetek be hozzánk a chat-be ilyen birkavadító hülyeségeket. És még egyszer mondom: A FENTI ÍRÁS AZ ÉN AGYSZÜLEMÉNYEM ÉS EGY SZÓ SEM IGAZ BELŐLE.
Éljen a bulvár!
Remélem jól szórakoztatok és ne feledjétek, nem minden igaz abból, amit leírnak és a képeken mutatnak :)
A kép forrása: NMM.org

Taylor Lautner a Rolling Stone decemberi címlapján

A teljes méretű címlap és tizenvalahány kép a tovább mögött.

Ashley Greene két reggeli televíziós showműsorban

New Yorkban Ashley Greene két reggeli televíziós műsort is meglátogatott, az egyik a The Today Show volt (videó) a másik pedig a FOX csatorna Good Day New York című műsorszáma (videó, képek). via IFH

Tayor Lautner üzenete a rajongókhoz

Robert Pattinson és Kristen Stewart után Taylor Lautner is megörvendeztette a rajongókat pár sorral, ám ő kivételesen nem a twitterre írt, hanem a Facebookra:
Taylortól: Köszi, hogy ilyen hihetetlenül támogatjátok a New Moont. A Ti szenvedélyetek az alapköve annak, hogy világszerte az első helyen vagyunk!

Új részletek a New Moon DVD-ről

Újabb részletek kerültek napvilágra a New Moon DVD-ről. Amit eddig tudunk:
- lesz rajta audiokommentár Chris Weitz-zel, Robert Pattinson-nak, Kristen Stewart-tal és Taylor Lautner-rel
- nagyjából 20 percnyi kimaradt anyag kerül majd fel a DVD-re
- Amerikában 2010 első negyedévében dobják piacra, nálunk szerintem április-május környékén várható - most kaptuk a hírt hogy március 24-én jelenik meg az USA-ban a DVD

És az új részletek a kimaradt jelenetekről:
- Victoria Forks felé vezet, és egy halott emberből eszik. :D :D Ezek voltak az utolsó jelenetei Rachelle-nek mint nomád vámpír. :( :(
- egy jelenet amiben az "emberek" Burger King kaját esznek
- szintén egy jelenet az emberekkel - amiben Mike és Eric Edward kocsijára féltékenyek
- még több jelenet a Volturival
- egy hosszabb jelenet arról mikor Mike a suli parkolójában Shakespeare-től idéz Bellának, és ezt eléggé Marlon Brandosan adja elő
- jelenetek Mike és Jessica szakításáról

Hát ezek közül talán az audiokommentár és a Victoriás jelentek izgatnak, a többi olyan semmilyen. Biztos vagyok benne hogy sokkal jobb felvételek is vannak.

Ashley Greene David Lettermannél

Tegnap este Ashley Greene a New Moon promója apropóján ellátogatott David Letterman talkshowjába (videó, képek). via AGC

Új stillek a farkasokról

Mivel a film már látható a mozikban, ezért kirakjuk a film új stilljeit. Most a farkasokról kaptunk néhányat - megjegyzem az összes falkás jelenet a kedvencem.

Már felmerült az a kérdés hogy vajon mit mondd Bellának a konyhás jelenetben Jacob quileute-ul, hát eddig két megoldást találtunk. Az egyik szerint azt mondja hogy "stay with me forever" - maradj velem mindörökre a másik pedig, hogy szeretlek. És az utóbbit írják egyre többen, szóval lehet hogy mégis az lesz a jó fordítás. De nekem az első a legkedvesebb, annyira illik azon érzelmekhez amik akkor lezajlottak, amúgyis odavagyok ezért a jelenetért - nem lehetett volna hogy tovább tartson?

Kristen üzenete a rajongóknak

Nemcsak Rob, hanem Kristen is üzent a Twilight rajongóknak a Summit twitter profilja segítségével:
"Ismét bebizonyítottátok hogy ti vagytok a világ legcsodálatosabb rajongói. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy részese lehetetek a The Twilight Saga-nak, köszönöm hogy az első helyre jutattatok minket. Igen tweeteltem. Vagy twitteltem...tweeteltem? Nem tudom, mindenesetre nagyon szépen köszönöm...!"

Újabb tweetek Robert Pattinsontól

Emlékeztek még, mikor Rob Peter twitterjén keresztül üzent a rajongóknak? Akkor azt írta, hogy ez az első és utolsó tweet-je, de úgy látszik Rob sem tart be mindent, amit kiejt a száján, mert ma a Summit twitterét használta fel, hogy megköszönje a rajongóknak, hogy ilyen sikeressé tették a New Moont:
Robtól: Kösz, hogy az első helyre juttatátok a New Moon-t. Nagyon izgalmas egy olyan dolog részesének lenni, ami ilyen sok embert magával ragad.
Folyt. Robtól: Remélem ti is annyira várjátok az Eclipse-t, mint én.

2009. november 23., hétfő

Segítség: Keresem...!

Szóval: mindenkinél előfordul olyan, hogy keres valamit a neten. Képet, videót cikket stb.
Ennek a bejegyzésnek a kommentjeiben kérhettek dolgokat amiket kerestek, ilyen formában:
Példa:

KERESEM: az Edward és Bella erdőben futós képet! Ha megvan küldj mail-t a gdhf@dfd.dg-ra vagy vegyél fel msn-re (ide értelemszerűen a saját mail vagy msn címedet írd be) vagy linkeld be ide!

Ha neked mondjuk megvan ez a kép akkor így tudsz segíteni ha a kommentben válaszolsz:

MEGTALÁLVA: Keresem: az Edward és Bella erdőben futós kép! És tedd be a kép linkjét.

A film linkjét/torrentjét - nagyon szépen kérünk Titeket - a kommentekhez ne linkeljétek!
Ennek a bejegyzésnek a képe is kint lesz az oldalsávban, mint az éppen aktuális kibeszélőé is, szóval nézegessétek és segítsetek egymásnak! Így elkerülhetjük, hogy bizonyos időközönként mindig ugyanabban a dologban kell segíteni (pl. 2 hetente valaki keresi az Alice-es sulis képet), mert ha már egyszer valaki ezt kérte és megtalálták neki, akkor csak vissza kell keresni a kommentek között. Természetesen a chat-ben is kérhettek segítséget, de ha lehet akkor a kommentek között tegyétek. Ha technikai segítség kell valamilyen program működésével kapcsolatban, azt a chat-be írjátok vagy a mi mail címünkre: twinform@gmail.com :)
Reméljük ez a megoldás Nektek is a hasznotokra lesz!
Segítség a kommenteléshez:
Ha írod a megjegyzést a kiválaszthatós cuccnál a 'Megjegyzés írása mint' legördülő választósávból válaszd ki a 'Név/Url-t' és bőven elég csak a nevedet megadnod, az URL rész üres maradhat!

Melissa Rosenberg az Eclipse cameo szereplőjéről

Már korábban beszámoltunk róla, hogy az Eclipse-ben egy cameo (rövid karakterszerep színdarabban vagy filmben, melyet ismert színész alakít) is szerepelni fog, mégpedig Peter Murphy a Bauhaus frontembere, aki egy idős spanyol vámpírt fog alakítani az egyik visszaemlékezésben, aki a Billy Black által elmesélt Quileuete történetben fog szerepelni. Melissa Rosenberget pedig meginterjúvolták e kapcsán: 
"Ez nagyon jó, nem tudtam hogy ő fogja alakítani. Az a legnagyszerűbb dolog az Eclipse-ben, hogy Stephenie Meyer sok háttértörténetet épített be a történetbe - a farkasok, Rosalie és Jasper visszaemlékezéseit."
"Sikerült ezeket beleírnom a forgatókönyvbe, életre kelteni és felfedezni ezeket a háttértörténeteket." - mondta Rosenberg. "Ezek a jelenetek számomra mindig is annyira lenyűgözőek. (Peter) abban történetben fog szerepelni mikor elmesélik a farkasok eredetét. Ő egyike azoknak akik elindítják ezt az egész folyamatot."

Még egy kis megjegyzés: Melissa megemlített egy olyan jelenet is, amiben betekintést nyerhetünk Edward emberi éveibe. Nagyon kíváncsi vagyok hogy tényleg benne lesz-e ez a filmben.

A Saga jóképű pasijai

Tegnap tartották meg az American Music Awardsot, melyen Alex Meraz is megjelent (képek). Imádom ezt a faszit, sajnálom hogy keveset szerepelt a filmben. Charlie Bewley pedig Cinema Society and DKNY Men screening of 'Brothers' elnevezésű eseményt látogatta meg New Yorkban. Annie szavaival élve igencsak elvetemült feje van ezeken a képeken... Billy Burke (képek) viszont a feleségével vett részt a CNN Heroes Awardson.

Kellan Lutz és Dakota Fanning Jay Leno Showjában

Kellan a showban mesélt a Twi-Moms-okról, akkor arról hogy 2 rajongót bevitt a New Moon premierjére, illetve Jay kérdezte arról az incidensről is ami az afterpartyn történt - a biztonsági őrök nem ismerték fel Kellan-t így nem akarták visszaengedni a buliba. Illetve Kellan és Dakota is bemutatott egy-egy részletet a filmből.

Fanmade videók

Nekem ez nagyon tetszik, jobban mint a film:
Ez pedig nagyon rövid de szerintem nagyon szépen megcsinálta a készítője:

2009. november 22., vasárnap

Új Kellan fotósorozat


Nem tudom, ezek a képek nekem nem tetszenek. De azért a kíváncsiaknak és Emmett rajongóknak kötelező :) Erre a "Monkeyman" többi képe Ki akar kispárna lenni?? :)

Világsiker a New Moon

Úgy látszik kár volt aggódni a Summit Entertainment-nek a Twilight Saga második része miatt, ugyanis box-offixe csúcsokat döntögetnek a film jegyeladási bevételei. A hétvége alatt Amerikában és Kanadában eddig a becslések szerint 140,7 millió dollár bevételt termelt a film. 25 másik országban pedig még 118, 1 millió dollárt, tehát összesen több mint 248,8 millió dolláros bevétel hozott a jegypénztárakban a New Moon 3 nap alatt. Összehasonlításképpen a Twilight megjelenése óta 385 millió dolláros bevétellel zárt. Tehát nagyon úgy néz ki, hogy a New Moon ennél jóval többet fog hozni a Summit konyhájára, hiszen számos országban még nem is mutatták be a filmet. Plusz ehhez jön majd a DVD eladások bevételei is.

Eddig a Breaking Dawn sorsa a New Moon sikerétől függött, mivel a bevételi számok rekordokat döntögetnek így nem fér kétség ahhoz hogy filmre viszik a Saga negyedik kötetét. Az előzetes információink szerint hétfőn árulna el részleteket a negyedik filmről. Nem tudjuk hogy ez igaz-e, és ha igen miket árulnak el. Reméljük hogy csupa jó hírt közölnek velünk. De nagyon reméljük hogy a New Moonnál ezerszer jobb lesz, hisz a pénz megvan hozzá...

Újabb New Moon still képek

Ezekből például a Victoria autót vezet nem is volt benne a filmben, pedig azt mondták, hogy ez lesz a film legvége. Na mármost ottmaradtunk a stáblista legvégéig és akkor sem mutatták. No komment. A többi képért errefelé klikk.

Felhívás


Szeretnénk megkérni mindenkit, hogy a chat-ben ne kéregessetek egymástól torrentet, linket stb-t a film letöltéséhez. Értem én, hogy válság van, meg minden, de havonta egyszer rá lehet szánni max 1500 Ft-ot a filmre, és a youtube-on is rengeteg trailer, tv spot, filmes anyag van kint, amivel csillapítani lehet a New Moon iránti vágyat. Az ilyen irányú dolgaitokat beszéljétek meg msn-en vagy mail-ben de ne az oldalon. Különben is a Breaking Dawn moziba kerülése nagyban függ az Újhold sikerességétől (értsd: mennyit hoz a mozikban), tehát ha szeretnéd hogy legyen BD menj el mégegyszer megnézni a New Moon-t, ezzel is elismerve a színészek munkáját :) Köszönjük szépen!

Anna a decemberi Vogue-ban

via AKF

Twilight - Alternatív befejezés

Azt hiszem Orsi linkelt valami ilyesmit a chat-be de nem tudom, hogy ez volt e mert elfelejtettem megnézni. De a lényeg hogy ez nagyon NAGY, a spidermonkey rész nagyon komoly meg a vége is :D via


2009. november 21., szombat

Jimmy Kimmel Show a trióval

A Jimmy Kimmel Show vendégei ezúttal a The Twilight Saga: New Moon főszereplői voltak, név szerint Kristen Stewart, Robert Pattinson és Taylor Lautner. A teljes műsort a belinkelt videókon keresztül nézhetitek vissza, illetve képeket ide kattintva találtok a trióról. via LLL

2009. november 20., péntek

Vissza az időben I.: beszélgetés Billy Burke-kel

Úgy döntöttünk, hogy régebbi interjúkat is előveszünk és azokat is lefordítjuk nektek. Most Billy Burke-re esett a választásunk ugyanis vele készült interjú még nem volt fent a blogon. Ez még a Twilight forgatása után készült.

Egyből 70 millió dollárral nyitott az első film és most hogy a New Moon zöld utat kapott, izgatott vagy a sorozat folytatása miatt?
Igen, 70 millió. Ez elég sok egy olyan filmnél, amelyben egyetlen sztár sincs. Nekem azt mondták, hogy Charlie karaktere sokkal meghatározóbb a következő könyvben. Nem olvastam a könyveket. Kis részleteket olvastam a Twilight-ból, mialatt csináltuk a filmet. Én nem vagyok igazán jó olvasó, sose voltam képes leülni és rávenni magam, hogy elolvassak egy egész könyvet eddigi életem során. Addig, amíg a sorozat folytatódik, amíg visszahívnak, hogy csináljam, addig mindig visszatérek.

Közös New Moon mozizás

Na szóval, holnap mozi, íme a részletek:
A film 12:30-kor kezdődik az Arénában, gyülekező 11:30-tól folyamatosan fent a popcornos részen, egyenpólóban leszünk szóval megfogtok találni minket :) Legeslegkésőbb 12:15-kor mindenki ott legyen különben bemegyünk nélküle és ezt halálkomolyan mondom. Ha valaki már ma tudja, hogy nem tud jönni holnap, akkor legalább írjon mail-t nekünk (nagyon remélem, hogy senki sem fog hiányozni...) Vagy az enyémet vagy Barbi számát tudjátok, ha valami gebasz van csörögjetek! A film után maradnánk egy kicsit beszélgetni a filmről, ha szeretnétek. Nagyjából ennyi lenne a dolog. Aki még lóg a jegy árával, az ne felejtse el hozni lécci.

Taylor Lautner a The Today Showban

The Today Show (videó, képek):
Matt Lauer: A The Twilight Saga: New Moon ma nyit a pénztáraknál, és az egyik feltörekvő sztárja itt van velünk ezen a reggelen. Taylor Launter, aki a vérfarkas Jacob Blacket alakítja. Nézzünk bele a filmbe.
Matt Lauer: Szia Taylor, üdvözöllek. Jó látni téged.
Taylor Lautner: Önt is.
Matt Lauer: A karakterről és arról a változásról akartalak először kérdezni, ami az első filmtől a másodikig végbement, de ez nevetségesnek tűnik. Szóval miért is nem arról beszélünk ami valójában történt? Mert ugye még csak 17 éves vagy, igaz?
Taylor Lautner: Igen.
Matt Lauer: És ilyen fiatalon tapasztalod meg ezt a beatles-szerű népszerűséget. Milyen ezen átesni… milyen volt végigsétálni a nálunk összegyűlt tömegen?
Taylor Lautner: Nagyszerű tudni, hogy ilyesfajta rajongói támogatás áll mögöttünk. Így még kényelmesebben érezzük magunkat a közben, amit csinálunk. Úgy értem, ők egyszerűen bámulatosak. Ez az egész nagyszerű.
Matt Lauer: De bármely része is ijesztő és elsöprő számodra?
Taylor Lautner: Néha főleg, azért mert semelyikünk sem számított erre. Amikor a Twilight-ot forgattuk úgy gondoltuk, hogy egy filmet csinálunk néhány rajongó számára, de soha nem vártunk semmi ehhez közeli dolgot.