2013. március 31., vasárnap

Eredményhirdetés és búcsú

Végetért az utolsó játékunk is, melynek nyertesei: Pati, Ivcsa, Brigi, Bella18, Aby.

Légy szíves írjátok meg milyen címre küldhetjük a lemezeket (azt nem áruljuk el, ki melyiket kapja, legyen ez még egy utolsó meglepetés :)).

Illetve ezzel a nappal a blog élete is lezárul, csak úgy mint a Twilight Saga. 

Az elmúlt évek során mi is rengeteg élménnyel, emlékkel gazdagodtunk, amihez Ti, olvasók is jelentősen hozzájárultatok. Amikor elkezdtük az oldalt nem gondoltuk volna, hogy ilyen sokan fogjátok majd olvasni, a visszajelzések és a sok hozzászólás volt a legnagyobb ajándék közös utunk során. Talán arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy igazi közösséget teremtettünk együtt, melynek köszönhetően új barátságok, életcélok születtek. 

Nem is tudom mit írhatnék még, így inkább befejezem mielőtt még érzelgősbe menne át a dolog. Nagyon, nagyon köszönünk Nektek és a partnereinknek, segítőinknek mindent, amivel hozzájárultatok a blog mindennapjaihoz. Vigyázzatok magatokra és a szeretteitekre, sose adjátok fel a reményt és a hiteteket. 
A boldogság mindannyiótokban ott van legbelül, ezt sose feledjétek! :)

Köszönjük az elmúlt éveket és a társaságot!

Barbi és Annie

24 megjegyzés:

Köszönjük csajok! Mindent! ♥

Ha esetleg belekezdtek egy másik blogba kérlek írjátok ki facebook-ra, vagy ide!
Nagyon Köszönök Mindent mégegyszer!

Puszi

N.

2009. szeptembere óta látogattam az oldalaltokat és nagyon sokat adott nekem. Friss - bulvármentes(!!) - híreket, naprakész információkat, az előzeteseket, filmklipeket azonnal és első kézből, és leggyakrabban feliratozva. Sok-sok játékot, interjút, képet. Tudom, hogy rengeteg munkátok, energiátok van benne, amiért nem lehetünk elég hálásak.

Mindazonáltal én szeretném megköszönni! :)

Ui.: Annie! Mi lesz a JustKStew-val?

Én is köszönök mindent!♥ Jó volt olyan embereket megismerni akik annyira lelkesednek valami iránt mint én!Köszönöm a sok-sok élményt amit nektek ,ennek az oldalnak köszönhetek!!
Puszi:Pixy
Ui.: Köszi még egyszer mindent!Ti vagytok a legjobbak csajok!!:)

A JustKstew egyelőre parkolópályán van, nem mondtam le róla, valamikor lesz folytatás :)
Barbi természetesen csinálja tovább a Beautiful Shades blogot.

Én is köszönök mindent amit adtatok :) Élvezet volt szinte minden nap olvasni Titeket, csak szeretettel fogok Rátok visszaemlékezni. Örülök, hogy rá találtam erre az oldalra és részese lehettem ennek a közösségnek!
Még 1* köszi mindent!
A legjobbakat Nektek!!

Köszönök mindent csajok és örülök, hogy megismerhettelek benneteket! <3

Ui.: Barbi a TLWeben is megtalálható lesz, mint az elmúlt 2 évben! :)

Tisztában voltam vele, hogy el fog jönni ez a nap, készültem is rá, most mégis "átmentem érzelgősbe" :)

Drágáim köszönöm az idegenvezetést ebben a különleges világban, minden percét élveztem. Hosszú időn keresztül kezdtem és fejeztem be a napom itt nálatok, az első év bepótlásáról még mindig nem mondtam le :P

Továbbá hálás vagyok még a fiatalító kapszulákért, a válságstábért, de leginkább a sok-sok nevetésért!

<3

2010. márciusában találtam rá a blogra, és azóta végig itt voltam. Igen, nem győzünk elég hálásak lenni ezért a rengeteg mindenért, amit értünk tettek.
Klassz (volt) egy ilyen közösség tagja lenni. Imádtalak/imádtunk Titeket, és köszönöm/köszönjük ezt a hihetetlen "utazást" :)

Kedves Annie és Barbi!
Én is elég hosszú ideje követtem a blogot és sajnálom hogy vége lett :( Köszönöm azt a sok-sok információt, hírt a Saga-al és a twilight világával kapcsolatban. Egyszerűen valóban nem lehetünk elég hálásak a precíz és pontos munkátokért. :)
Köszönjük!
üdv: bo :)

Sziasztok! Bár eddig elég csendes követője voltam a blognak, most mégis úgy éreztem, hogy muszáj nektek írnom. Bevallom őszintén, már számítottam arra, hogy hamarosan eljön a zárás napja, de nem hittem volna, hogy ilyen hamar... És ez a bejegyzés kellett ahhoz, hogy tudatosuljon benne, mostmár tényleg vége az egésznek - az-az az Alkonyatnak -. Nagyon furcsa lesz. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem többé, hiszen ez nem igaz, továbbra is ugyan úgy fogok imádni, mint eddig... <3

Hatalmas nagy köszönettel tartozom nektek csajok. Mérhetetlenül büszke vagyok rátok, amiért ezt az egészet végig csináltátok, méghozzá ilyen színvonalasan. :) Remélem a jövőben is hallok még felőletek... :)

Hiányozni fogtok/ a blog is. A friss - IGAZ - hírek stb... Bár magamat ismerve egész biztos vagyok benne, hogy még nem egyszer fogok feltekinteni az oldalra. Ugye nem zárjátok be?!

Még egyszer nagyon szépen köszönöm az elmúlt éveket.

Puszilok mindenkit!

Minie95

Hatalmas puszi és ölelés:

Netti

Ui.: KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM!

Sziasztok!

Jaj, nagyon örülök, hogy ebben az utolsó játékban a nyertesek között lehetek. :) Köszönöm! :)

Ezzel lezárult egy korszak. Boldog vagyok, hogy részese lehettem.
Köszönöm nektek a naprakész, igényes híradást! További sok sikert és minden jót kívánok Nektek!
Illetve én is adnék egy kis útravalót. :) Stílusosan egy Twilight idézetet. :)

"Higgy nekem most az egyszer: minden vagy, csak éppen hétköznapi nem!"

Üdv.:
Aby <(@ˇˇvˇ@)>

Drága Annie és Barbi! Köszönöm, hogy nyertem :) Nagyon boldog vagyok, óriási meglepetés és jó kis húsvéti ajándék ez számomra, csak azt nem tudom hová írjam meg a címem, ha adnátok egy email címet azt megköszönném :)

A twinform@gmail.com mail címünk még működik :)

Köszönöm küldöm a címem :) Imádlak benneteket. Nem voltam benne biztos hogy működik még :)

sziasztok lanyok,
mar regen irtam a chatbe, viszont majdnem minden nap az elmult par evben feljottem az oldalatokra:) igazan szerettem ide jarni.
Koszonom a sok uj hirt,azok neveben is akik ugymond csendes latogatoi voltak az oldalatoknak.-adrien :)

Kedves lányok!
Nem mindig voltam aktív, de csendben már pár éve folyamatosan figyelemmel kísérem a lapot és nagyon, nagyon szeretném megköszönni a munkátokat, hiszen fantasztikus volt mindenről naprakészen értesülni! :) Egy korszaknak vége, de biztos vagyok benne, hogy sose felejtem el, hiszen az egész Saga - és ezáltal Ti is - fontos része a mindennapjaimnak.
Sok erőt a továbbiakhoz, és persze sok sikert is! :)
Üdvözlettel: Enikő

Kedves Lányok!

Hát eljött ez a nap is! :-(

Nem akarom, nem akarom, nem akarom! Ez fáj, fúúúj, nem akarom! :-( (hisztizik, toporzékol, zokog)

2010 nyara óta látogatom a blogot, nem hazudok, ha azt mondom, napjában többször is, ha tehettem. Az életem része lett ez a közösség, mégha én csak egy csendes megfigyelő voltam.

A google chrome-ban a 3. helyen van az oldalatok. :-) Nem is tudom, hogyan szokom meg, h ne nyomjak rá reflex-szerűen, h hátha találok vmi jó kis olvasnivalót idefenn.

Sok twiglight-os oldal kering a neten, de egy sem volt olyan színvonalas és szuper, mint ez.

Ez biztos nyálas lesz, de egy űr lesz a szívemben, amit soha semmi nem fog tudni kitölteni, pótolni, amit ez az egész világ, és többek között Ti adtatok nekem.

Egyszer nyertem nálatok egy dvd-t, ez is egy olyan élmény, amit sosem felejtek el!

További sikereket, jó egészséget és boldog életet kívánok Nektek!

És sose felejtsétek el, ha vmikor rosszra fordulnának a dolgok, bízzatok magatokban, m bennetek van vmi plusz, vmi különleges. Ti egyszer maradandót alkottatok, úgy, mint Stephenie Meyer a Twilight Saga-val, vhogy olyanok vagytok Steph-nek, mint a Télapónak a lelkes segítői, a Manók! :-)

Sok puszi Nektek!

Eszter

El sem hiszem , hogy vége :(
Hiányozni fog a blog :((((

Lányok, nem is tudom mit írjak...
Nem szoktam kommentelni, se a chat-be írni, de már jó ideje szoktalak titeket olvasni. Ha jól emlékszem a New Moon bemutatója idején találtam rátok, és azóta olvastalak titeket rendszeresen. A napi rutinban benn volt, hogy ellenőrizzem az oldalt, hogy van-e valami új hír :)
Nagyon sajnálom hogy ennek most vége, bár már egy ideje tudtuk, hogy eljön ez az idő is. :S Egy nagyon szép korszak volt ez, és azt hiszem nem csak a saját nevemben beszélhetek...
Szóval köszönjük nektek a sok fáradozást az infók után kutatással, a fordításokkal (főleg bemutatók/díjátadók idején emlékszem hogy mennyit dolgoztatok vele), és köszönjük azt is, hogy csak "válogatott" infókat szolgáltattatok nekünk, és nem "neon" szintű cikkeket :)
Azért örülök, hogy nem maradunk nélkületek, hiszen ott a Beautiful Shades, ami most nálam átveszi a Twinform helyét a napi rutinban. :) Biztos vagyok benne, hogy az az oldal is ilyen színvonalas lesz! Szóval hajrá Barbi!! :)
Annie remélem egyszer tényleg folytatod a JustKstew-ot! :)
Mégegyszer köszönjük csajok!!!

Üdvözlettel
Anita

Csatlakozom és nagy köszönetet mondok én is Nektek!
Rengeteget jelent nekem ez a bizonyos "zöld" erdő. Amikor egy blogban olvastam az Alkonyatról, még nem gondoltam, mennyire meghatározó lesz az életemben.

Nem ragozom: örökké velem lesznek ŐK, akikről búcsúzóul a kedvenc fotósorozatom egyik képét tettétek ki Lányok!

Köszönöm, köszönjük a sok-sok munkát!!!

Sziasztok!
Én a blog indulása óta itt voltam, az elején nagyon aktívan, az utóbbi időben inkább csak csendes megfigyelőként. Boldog voltam, amiért ráakadtam egy ilyen igényes oldalra, ahol minden össze volt gyűjtve, ami érdekelhetett a Sagával kapcsolatban. Csajok, nektek hírszerkesztőnek, de minimum újságírónak kellene mennetek, hiszen veletek ellentétben sok oldalból hiányzik az alaposság, felkészültség és a lelkesedés.
Természetesen érthető, hogy itt már abba akarjátok hagyni, de nálam is könyvjelzőn vagytok/voltatok, valószínűleg még sokáig rá fogok nyomni a Twinform gombra.
Köszönöm, hogy az Alkonyat után az Újhold premierjét veletek együtt nézhettem, és a szakdogámban is segítettetek.
Bár az első film óta nem voltam annyira megelégedve a filmekkel, a jelenségnek örökké helye lesz a szívemben, ahogyan nektek is. :)
A JustKstew-ra is be fogok még nézni, és bár a Fifty Shades-t még nem olvastam, Barbi blogját már követem, mert az is érdekes és színvonalas.
Köszönöm a sok élményt, mindennapi olvasnivalót! Vigyázzatok magatokra, leljetek sok örömöt az életben. :)
Mesme

Sziasztok!
Én 2010. februárja óta követlek benneteket, nap, mint nap! Hiányozni fog, még most is felnézek néha, pedig tudom már nem lesz új bejegyzés :(
Jó látni, hogy sok régi ismerős is írt ide!
Mint mondjuk Ancsi, az ő Éhezők Viadala című oldalát is rendszeresen látogatom, illetve Barbi új "Szürkés" bologját is! Már alig várom, hogy ott is beinduljanak az események.
Hát lányok köszi mindent nektek!

Kedves Annie és Barbi!

Nagyon szépen köszönöm az elmúlt évek kitartó, alapos munkáját, hogy minden fontos eseményről tájékoztattatok, hogy lehetett veletek beszélgetni, nevetni, hogy egy közösséget létrehoztatok, hogy a magyar Alkonyat élményt összefogtátok, teljessé tettétek! Nélkületek nem lett volna ugyanilyen, nem lett volna részünk ennyi mindenben.

Mindig boldog és hálás szívvel fogok visszagondolni rátok és erre az időszakra, mert semmihez sem fogható ez az érzés, ez az élmény, ami az Alkonyathoz és a Twinformhoz kötődőik.

A Szürke ötven árnyalata témájú blogot követni fogom, és remélem, hogy a JustKstew is életre kel még egyszer.

Minden jót nektek lányok, és még egyszer köszönöm azt a hatalmas dolgot, amit tettetek a blog alakjában, sosem fogom elfelejteni!

Sok-sok puszi és ölelés:
Réka