Elkészült a Robert Pattinson interjú második, egyben befejező része, aki viszont lemaradt az első részről ide kattintva olvashatja el.
Mennyiben más az, hogy amennyire csak lehet a jeleneteket a forgatókönyvnek megfelelő sorrendben veszitek fel?
Ez igazán fontos hisz, fokozódó/összegző hatása van, amely formálja a filmet. Eleinte igazán senki sem tudta, hogy a teljes film hangulata/tónusa milyen is lesz – nos, talán David (Cronenberg) tudta, de nem hagyta, hogy ez megmutatkozzon. Ahogy a karakter többet fel magából úgy az élete darabokra hullik szét, viszont lassan a film identitása is kibontakozik.
A film során különböző karakterekkel így színészekkel is találkozol. Milyen volt?
Mikor leszerződtem a filmre, még csak egy színész csatlakozott a stábhoz, ő pedig Paul Giamatti volt, amit egyenesen nagyszerűnek találtam. Aztán egyszerre volt mágikus és kissé ijesztő látni Juliette Binoche-t, Samantha Mortont, Mathieu Amalric-ot… a fedélzeten látni. Mindegyikük másfajta hangulatot/tónust hozott. Nem volt számukra sem könnyű, annál inkább mivel David elvárja a színészektől, hogy átalakuljanak, maguk mögött hagyják a szokásaikat. Ez kihívást jelentett számukra, főleg ilyen rövid idő alatt. Ami engem illet, már valamiképp elhelyezkedtem ebbe a világba, hangulatba a ritmusával, de a többieknek azonnal ehhez kellett hozzászokniuk. Igazából nagyon kreatív dolgokkal álltak elő, amíg forgattunk. Nevezetesen Juliette Binoche, aki hihetetlen számú színészi opcióval rukkolt elő.
Mondhatjuk azt, hogy különböző stílusú színészi mozzanatok voltak jelen, elsősorban a nemzetiségek eltérősége miatt vagy végül mindenki alkalmazkodott Cronenberghez?
Oh nem, különböző érzékenységek/fogékonyságok voltak jelen és azt hiszem, hogy David áhítozott erre. Paradox módon ezt a különbözőséget hangsúlyozza mindegyik karakter. Ez a különbözőség egybecseng New Yorkkal, ahová majdnem mindenki máshonnan jött, és ahol rengeteg ember anyanyelve nem az angol. Természetesen, a film célja nem a realizmus, soha nem ragaszkodott egy adott helyszínhez. De a különböző háttérrel rendelkező színészek így tükrözik New York-ot, valamint hozzájárultak a film furcsaságához és elvontságához.
Szem előtt tartottál valamilyen példát, avagy színészi ihletforrást?
Tulajdonképpen épp ellenkezőleg, megpróbáltam elkerülni minden lehetséges hivatkozást. Különösen nem szerettem volna ha a közönséget emlékeztetem bármelyik Wall Streetről, gazdag bankárokról szóló filmre. Sokkal inkább arról szólt, hogy megtaláljuk a helyes lelkiállapotot/hangulatot, mint hogy a szokásos attitűdökre vagy színészi hatásokra támaszkodjunk.
Cronenbergnek voltak bármilyen különös kérései, tekintettel bizonyos lényegi pontokra?
Ragaszkodott ahhoz, hogy a dialógusokat pontosan úgy mondjuk el, ahogy azok le lettek írva. Nem tűrt meg semmiféle változtatást. A forgatókönyv nagymértékben függ a ritmustól, ezt be kellett tartanunk amennyire csak tudtuk. Nagyon pozitív volt ezt illetően, szóval kis szüneteket tartott, amit eléggé ijesztőnek találtam. Paul Giamatti az első forgatási napján egy szuszra mondott el egy hosszú monológot, amely minden bizonnyal a leghosszabb az egész film során, David ezt egyetlen felvétel során rögzítette. Kész volt, és haladt tovább. Le voltam nyűgözve Paul teljesítményétől, David gyorsaságától és attól amilyen biztosnak tűnt a felvétel megfelelőségét illetően.
Tetszett az effajta munka, a kínosan pontos munkát megkövetelő előadásmód?
Ebben nem voltam otthonos, pontosan ez az ami leginkább motivált abban, hogy megcsináljam ezt a filmet. Soha nem kértek még tőlem ilyesmit, általában a forgatókönyveket nem követik aprólékosan, csak alapok és a színészek feltételezhetően sajátjukká formálják. Az előző filmjeim során a dialógusokat rugalmasan kezeltük. Ez alkalommal olyan volt mint egy színdarabban játszani: amikor egy Shakespeare művet adsz elő, nem fogalmazod át a sorokat.
Mellesleg a limuzin egy kicsit olyan, mint egy színpad.
Abszolút. Színpadi színészként kezdtem szóval sok időt töltöttem szövegtanulással, de ez már jó rég volt. Ez feszültséget hozz létre, készenlétben állsz, ami a legjobb… annak ellenére, hogy a világtól elzárt életre kényszerültem – tucatnyi oldalakat kell bevágni és koncentrálnak maradni - a forgatás során. De valójában ez igen kellemes élmény volt. Jobb mint a legtöbb forgatáson, ahol minden frakcionált.
Számodra mi volt a legnehezebb dolog a forgatásban?
Zavaró volt egy olyan karaktert játszani, aki nem megy át egyértelmű fejlődésen vagy épp nem követ egy kiszámítható utat. Voltaképp mégis, akár egy pokoli fejlődés, de nem oly módon, ahogy általában egy karakter változatását látjuk. David teljes mértékben kontrollálta ezt a dimenziót. Ezelőtt még soha nem dolgoztam olyan rendezővel, aki ennyire kontrollálja a filmjét, aki pontosan tudja hogy mit akar, minden egyes lépést illetően. Kezdetben ezt bizonytalannak találtam, de fokozatosan, egyre és egyre magabiztosabbnak és ellazultabbnak éreztem magam.
Ez igazán fontos hisz, fokozódó/összegző hatása van, amely formálja a filmet. Eleinte igazán senki sem tudta, hogy a teljes film hangulata/tónusa milyen is lesz – nos, talán David (Cronenberg) tudta, de nem hagyta, hogy ez megmutatkozzon. Ahogy a karakter többet fel magából úgy az élete darabokra hullik szét, viszont lassan a film identitása is kibontakozik.
A film során különböző karakterekkel így színészekkel is találkozol. Milyen volt?
Mikor leszerződtem a filmre, még csak egy színész csatlakozott a stábhoz, ő pedig Paul Giamatti volt, amit egyenesen nagyszerűnek találtam. Aztán egyszerre volt mágikus és kissé ijesztő látni Juliette Binoche-t, Samantha Mortont, Mathieu Amalric-ot… a fedélzeten látni. Mindegyikük másfajta hangulatot/tónust hozott. Nem volt számukra sem könnyű, annál inkább mivel David elvárja a színészektől, hogy átalakuljanak, maguk mögött hagyják a szokásaikat. Ez kihívást jelentett számukra, főleg ilyen rövid idő alatt. Ami engem illet, már valamiképp elhelyezkedtem ebbe a világba, hangulatba a ritmusával, de a többieknek azonnal ehhez kellett hozzászokniuk. Igazából nagyon kreatív dolgokkal álltak elő, amíg forgattunk. Nevezetesen Juliette Binoche, aki hihetetlen számú színészi opcióval rukkolt elő.
Mondhatjuk azt, hogy különböző stílusú színészi mozzanatok voltak jelen, elsősorban a nemzetiségek eltérősége miatt vagy végül mindenki alkalmazkodott Cronenberghez?
Oh nem, különböző érzékenységek/fogékonyságok voltak jelen és azt hiszem, hogy David áhítozott erre. Paradox módon ezt a különbözőséget hangsúlyozza mindegyik karakter. Ez a különbözőség egybecseng New Yorkkal, ahová majdnem mindenki máshonnan jött, és ahol rengeteg ember anyanyelve nem az angol. Természetesen, a film célja nem a realizmus, soha nem ragaszkodott egy adott helyszínhez. De a különböző háttérrel rendelkező színészek így tükrözik New York-ot, valamint hozzájárultak a film furcsaságához és elvontságához.
Szem előtt tartottál valamilyen példát, avagy színészi ihletforrást?
Tulajdonképpen épp ellenkezőleg, megpróbáltam elkerülni minden lehetséges hivatkozást. Különösen nem szerettem volna ha a közönséget emlékeztetem bármelyik Wall Streetről, gazdag bankárokról szóló filmre. Sokkal inkább arról szólt, hogy megtaláljuk a helyes lelkiállapotot/hangulatot, mint hogy a szokásos attitűdökre vagy színészi hatásokra támaszkodjunk.
Cronenbergnek voltak bármilyen különös kérései, tekintettel bizonyos lényegi pontokra?
Ragaszkodott ahhoz, hogy a dialógusokat pontosan úgy mondjuk el, ahogy azok le lettek írva. Nem tűrt meg semmiféle változtatást. A forgatókönyv nagymértékben függ a ritmustól, ezt be kellett tartanunk amennyire csak tudtuk. Nagyon pozitív volt ezt illetően, szóval kis szüneteket tartott, amit eléggé ijesztőnek találtam. Paul Giamatti az első forgatási napján egy szuszra mondott el egy hosszú monológot, amely minden bizonnyal a leghosszabb az egész film során, David ezt egyetlen felvétel során rögzítette. Kész volt, és haladt tovább. Le voltam nyűgözve Paul teljesítményétől, David gyorsaságától és attól amilyen biztosnak tűnt a felvétel megfelelőségét illetően.
Tetszett az effajta munka, a kínosan pontos munkát megkövetelő előadásmód?
Ebben nem voltam otthonos, pontosan ez az ami leginkább motivált abban, hogy megcsináljam ezt a filmet. Soha nem kértek még tőlem ilyesmit, általában a forgatókönyveket nem követik aprólékosan, csak alapok és a színészek feltételezhetően sajátjukká formálják. Az előző filmjeim során a dialógusokat rugalmasan kezeltük. Ez alkalommal olyan volt mint egy színdarabban játszani: amikor egy Shakespeare művet adsz elő, nem fogalmazod át a sorokat.
Mellesleg a limuzin egy kicsit olyan, mint egy színpad.
Abszolút. Színpadi színészként kezdtem szóval sok időt töltöttem szövegtanulással, de ez már jó rég volt. Ez feszültséget hozz létre, készenlétben állsz, ami a legjobb… annak ellenére, hogy a világtól elzárt életre kényszerültem – tucatnyi oldalakat kell bevágni és koncentrálnak maradni - a forgatás során. De valójában ez igen kellemes élmény volt. Jobb mint a legtöbb forgatáson, ahol minden frakcionált.
Számodra mi volt a legnehezebb dolog a forgatásban?
Zavaró volt egy olyan karaktert játszani, aki nem megy át egyértelmű fejlődésen vagy épp nem követ egy kiszámítható utat. Voltaképp mégis, akár egy pokoli fejlődés, de nem oly módon, ahogy általában egy karakter változatását látjuk. David teljes mértékben kontrollálta ezt a dimenziót. Ezelőtt még soha nem dolgoztam olyan rendezővel, aki ennyire kontrollálja a filmjét, aki pontosan tudja hogy mit akar, minden egyes lépést illetően. Kezdetben ezt bizonytalannak találtam, de fokozatosan, egyre és egyre magabiztosabbnak és ellazultabbnak éreztem magam.
Címkék:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése