Már csak négy hónap van hátra The Twilight Saga záró darabjáig, az OK! magazinnak pedig lehetősége volt beszélni a mexikói Riviera Mayán megrendezett Summer with the Stars nevezetű eseményen Kiowa Gordonnal – aki Embry Call-t alakítja a szeretett franchise-ban – arról, hogy Kristen Stewart és Robert Pattinson hogyan viselkedett filmbeli lányukkal, azaz Mackenzie Foy-jal a Breaking Dawn – Part 2 forgatása során. „Aranyosak voltak! Mint egy aranyos kis család,” mondta Kiowa az OK!-nak az All-Star koncert vörösszőnyegén. „De nem is igazán tudom, mármint még nincs gyerekem, de nagyon aranyos volt látni Robot és Kristent vele. Klassz volt.” mondta Kiowa az off-on screen párról. „Mindannyian úgy voltunk, hogy ’Ah, gyerek van a forgatáson!’ Akkor szülőszerűre vetted a figurát.” És hogy érzi magát a franchise befejezését illetően? „Keserédes. Örülök, hogy végre más dolgokat csinálhatok, talán még nagyobbakat, de ez ugye szinte lehetetlen,” viccelődött. „Nem is tudom, egyrészt jó hogy a végéhez ért. Végre bemutathatjuk a kész munkát, szóval ezt azért jó látni. Ugyanakkor szomorú is, mert amikor a forgatáson vagy valami mágikus dolog történik és nem igazán akarod, hogy ez a mágia véget érjen.”
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése