Ben Lyons arról kérdezi Kristent, hogy milyen a Twilighttal utoljára a Comic Con-on részt venni? Nagyszerű, ugyanakkor nagyon furcsa azt kimondani, hogy ez lesz az utolsó. Kristen hozzáteszi, hogy az első CC-je egy ütős kezdet volt, viszont akkor szembesültek először a fanatikus rajongás ezen fokával. Ugyanakkor az energiák megosztása miatt szereti annyira ezt az egészet, a munkáját és erre ez a mód bizonyult a legintenzívebb formának. Robert is osztja Kristen véleményét, ő sem tudta igazán mire számíthat, hányan lesznek, mi fog történni az első CC-s látogatása során. Kristen a vámpír Belláról: „Szórakoztató volt [eljátszani]. Nagyon klassz. Már csak abból az okból kifolyólag is, hogy rengeteg időm volt a többieket figyelni. Szóval úgy éreztem, hogy alaposan felkészültem és készen álltam… nagyon magabiztos vámpír voltam, szerencsére, nagyon stabil… vagyis remélhetőleg… nagyon igyekeztem a már ismert Bellától eltérő szerepet hozni.”
Robert pedig így nyilatkozott VampBella kapcsán: „Aki vámpírt játszott/játszik, megvan a maga által kitalált kis stílusa/mannerizmusa és már megvannak azok akik elfogadják/megértik, hogy miként nyúlunk ezekhez a karakterekhez, majd itt van Kristen aki hirtelen azt mondja, „Totálisan másként kell ezt eljátszom,” közben újszülöttet is alakít...” Kristen amellett, hogy vámpírt alakít egy anya szerepkörébe is bele kellett bújnia. Kihívással járt? Kristen azt mondja persze az volt, de ez az élmény új megvilágításba helyezte a dolgokat. Ez az egész szituáció egyébként elég nehézzé válhat, de Mackenzie mellett Kristen kényelmesen érezte magát. A legklasszabb színésznőnek nevezete, akivel valaha is dolgozott. Mennyire fontos számára, hogy a franchise vége után is fenntartsa az évek során köttetett barátságait? Kristen: "Nagyon fontos," hisz az egész élmény összeköti őket. Ben mindkettőjüknek feltette azt a kérdést, hogy szívesen dolgoznának-e együtt újra. És a nem túl meglepő válasz az volt, hogy persze.
Először Taylort is a Comic Con-os élményeiről kérdezi Ben. Mivel ez az utolsó Twilight-os CC-je nagyon izgatott, itt kezdődött el minden, de nagyon furcsa élmény. Az első CC-je kapcsán Robhoz hasonlókat mondott: nem tudták mire számítsanak és egyszer csak több ezer sikítozó rajongó várta őket de egyszerűen nem tudták, hogy miért történik is ez az egész. A BD2 melyik része miatt a leginkább izgatott? Igazából egyet sem tud kiemelni, úgy en bloc az egész miatt, hisz hatalmas, epikus lesz. A nagyságát illetően az Eclipse-hez áll a legközelebb, de nagyon szépen fog zárulni, ami szerinte minden rajongó számára érzelemben gazdag lesz. A vámpír Belláról pedig így nyilatkozott: „A rajongók szuper boldogak lesznek. Kristen nagyszerű munkát végzett az esetlen, furcsa tinédzser Bella megformálása során most pedig látni őt ügyes, szexi vámpírként… különös, ugyanakkor lenyűgöző is.” A következő projektjeiről: a Gus Van Sant film még mindig él, jelenleg írás alatt áll, de ez egy időigényes folyamat. Majd ott van a Tracers, amelynek Wyck Godfrey a producere, szóval előbb vagy utóbb nekiállnak a forgatásának. És mi a helyzet az Adam Sandlerrel, és a Grown Ups 2-val? Azt mondja nagyon jól szórakozik a forgatáson, mindig is szerette Sandler filmjeit és az egyik legjófejebb ember, akivel valaha is találkozott.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése