2010. december 9., csütörtök

Breaking Dawn Part 2 forgatókönyv részletek

Lainey újabb BD forgatókönyv részletekkel jelentkezett. Egyrészről biztató infókkal állt elő, másrészről pedig nagyon nagyon nagyon érdekes dolgokkal. Mivel SPOILERES az egész, csak azok olvassanak tovább, akiket nem zavar. Nem szószerinti fordításról van szó, csupán összefoglalásról és a szerintem lényeges tudnivalók kiemeléséről, akit a teljes érdekel az forrásnál megtalálja. Itt is él a pletyka címke, de erősen!!

Ugye azt már tudjuk, hogy a két részt egyszerre veszik fel. Hálaadás után Kristen és Rob (az előzetes információk szerint is) a vámpírszexet vették fel, illetve karácsonyi jeleneteket is rögzítették. Majd a Cullen házban fognak forgatni, mikor is Bella terhes és elég rossz bőrben van. Lainey nagyon dicséri a forgatókönyvet, mert szerinte SOKKAL JOBB, mint maga az alapanyag. Nagyon tetszettek neki azok a részek, ami Bella és a farkasok között zajlik, főleg mikor rájön hogy Jacob bevésődött Nessie-be. Bella rátámad Jake-re, de a farkasok próbálnak közbelépni, de ők is rájönnek hogy Bella nagyon erős lett. Lesz pár igen édes családi pillanat Edward-dal és Bellával amikor találkoznak a kislányukkal. Majd ezután következnek a kiskunyhós jeleneteket, azaz a második nászút. Ez teljesen különbözni fog az első együttlétektől, hisz itt már vámpírok, azaz korlátok nélkül eshetnek egymásnak. Felgyorsult mozgás, vágások jellemzik majd ezt a részt – egyszer Bella lesz felül, máskor Edward, majd a kamera gyorsan forog körülöttük, törnek zúznak. Valószínűleg ezeknél a jeleneteknél is sok közelit fognak alkalmazni, ahogy a szenvedély magasra csap közöttük, egymás hajába túrnak stb stb. Majd telik az idő, végül egy székben látjuk majd őket a tűz előtt ücsörögni, ahogy a végtagjaik egymásba fonódnak. Majd megközelítőleg a könyvben lezajló párbeszéd történik meg köztük – nincs izzadás, meddig tudnánk szeretkezni bla bla bla. Természetesen minden Steph-en fog múlni, hogy  ezen jelenetekből vajon mennyi kerül majd a vágószoba padlójára….
Nos és itt jön a legnagyobb spoiler a forgatókönyvből. Csak saját felelősségetekre olvassátok tovább, én figyelmeztettelek titeket!





Tényleg tudni akarod? Még visszafordulhatsz!!
Egészen biztosan eldöntötted? Most még megállhatsz itt!
Én előre szóltam………….


Nos, azt ugye tudjuk, hogy a Volturi és Cullenék között „csata” alakult ki a könyv végére. Nos ezt elég unalmasnak találták, ezért kitalálták, hogy megölnek néhány vámpírt Cullenék közül, és néhány farkast. Lainey nem írta le, hogy kiket fognak megölni pontosan. Ne pánikoljon előre senki!! LEHETETLENnek tartom, hogy Cullenék közül öljenek meg valakit, mármint Carlisle-ék közül, szerintem a hozzájuk csatlakozó vámpírok közül tesznek el néhányat láb alól. A farkasokra is van tippünk, de majd meglátjuk. Érthető valahol ezen döntésük, de nagyon remélem hogy viszonylag fontos szereplők közül nem ölnek meg senkit sem, csupán néhány melléknél is mellékebb szereplő esik áldozatul a vérengzésnek (Irinán kívül)... Lainey azt ígérte, hogy jövőhéten a LiveBlogja során több részletet elárul, akkor talán okosabbak leszünk.


ToR most állt elő egy elmélettel miszerint Alice látja ezt majd egy vízió során, de a végén senki sem hal meg. De Alice nem látja a farkasok jövőjét, szóval nálam ez az elmélet itt bukott meg.... a másik tippük szerint elképzelhető, hogy Bella egyik álomjelenetében kap ez helyet.


Ja igen, aki kommenteli az a mondókája elejére írja már oda hogy SPOILER meg utána hagyjon entereket, mert ugye oldalt is megjelennek a kommentek, és chat-ben erről ne beszéljetek legyetek oly jók, hisz sokan csak a moziban szeretnének szembesülni a dolgokkal. Köszönjük megértéseteket.


Na szóval Lainey-ék megtartották ma (December 13.) a LiveBlogos chat-jüket.
Amik kiderültek:
- Alice egy vízió során fogja látni a Volcano Guy (fogalmam sincs h kire gondolnak, talán Caius-ra vagy Felix-re. Állítólag Aro az.) tetteinek következményét, a mészárlást. Az első, aki áldozatul esik az Carlisle, majd elszabadul a pokol. Edward és Bella megöli Aro-t, mindkét oldalon SOK az áldozat, a farkasok közül is elesnek páran.
- sok apás pillanat lesz Edward-dal és Nessie-vel
- illetve a könyv vége is benne lesz a filmben (Ed tud Bella gondolataiban olvasni), csak a réten fog játszódni

20 megjegyzés:

Jaj végre valami hír a filmről...már majdnem belebetegedtem hogy nem tudok semmit XD

SPOILER






Steph vmi olyasmit írt a honlapján, hogy soha nem akarta úgy befejezni Bella történetét, hogy mindenki meghal és az igazi csata mentálisan zajlott. Elég nehezen képzelhető el, hogy egy összetűzésben csak az egyik tábor szenved el veszteségeket. Egyébként nem hiszem, hogy Steph hagyná, hogy a főbb szereplők közül megöljenek vkit, ez azért elég drasztikus változtatás lenne...
Farkasok: ha jól emlékszem, akkor a Collin-Brady páros után a falka még bővült no name tagokkal. Lehet, hogy közülük esik vki áldozatul?! Érdekelne, hogy ti kire tippeltek.

Bocsi, tettem ENTER-eket, de mégis összehúzta a szöveget :S

......................................
Na így hátha a komment sávban nem fog szórakozni.
Annie-től jött az ötlet a farkasoknál, hogy elképzelhető hogy Sam-et ölik meg, ezzel is átadva Jake-nek a falka teljes jogú vezetését. Ugye a könyvben úgy van, hogy két falka lesz, és lehet h így akarják ezt a "konfliktust" a végén feloldani. Bár én ezt elég drasztikusnak érzem, meg végülis megoldódik a dolog a végére, bár a falka soha sem lesz ugyanolyan...

De én még mindig tartom, hogy valami harmadrangú vámpírokat ölnek meg (akik kb 1 percig sem lesznek a vásznon), a farkasoknál más a helyzet hisz kevesebben vannak, és ott fájdalmasabb lenne ha pl. Pault, Samet, vagy mást ölnének meg. De volt olyan hír hogy Colin és Brady szerepére is írtak ki castingot, de ők még gyerekek, szóval nem hiszem h ők lesznek az áldozatok. Az is igaz, hogy a "csata" az a könyvben nem csata, dumálgatna és ennyi. Érthető hogy drámaibb megoldást akarnak, de akkor a Volturiból is megölhetnének pár ember, úgy lenne igazságos. Ha már itt vagyunk, én nagyon szeretném ha Bella erejét láthatóvá tennék, mert az oké hogy olvassa az ember, de az a vásznon sehogy sem fog mutatni. Én úgy képzelem el, hogy ilyen gömbszerű dolog kezd kibontakozni belőle, ahogy terjeszkedik az ereje. Sztem klasszul mutatna, és nem válna az egész röhögés tárgyává...

SPOILER-hez!
.
.
.
.
.
.
.
Egyrészről értem a változtatás okát.
Én már a New Moon-nál is sérelmeztem, hogy ott annyira gyenge a Volturi-s rész a könyvben, hogy gyakorlatilag nem érzek fenyegetettséget.
Itt - bár maga a balhé leírása valóban nem túl látványos - maga a balhé indokolatlan, hisz a vámpírok szuperéles hallásukkal hallják Renesmee szívét, egyáltalán nem is értem, mi a vita tárgya, minek kellenek tanúk, ésatöbbi.
Másrészt viszont szerintem a könyv alapján védhetetlen, hogy akárkit is megöljenek Bella közelében, épp azért, mert megvédi a többieket. Ezt csak úgy tudom elképzelni, ha még az elején történik, hirtelen felindulásból, mielőtt egyáltalán védekezni tudnának.
Amúgy én is valahogy úgy képzelem a védelmet, mint egy láthatatlan üvegbúra. És szerintem ezt azért egészen jól lehetne ábrázolni CGI-jal. Legalábbis én látom a fejemben :)

Mindenesetre most megint kicsit elment a kedvem a Hajnalhasadás filmektől. Mennyire gyűlölnék úgy felkelni a moziból 2 év múlva (úúúristen, de messze van még!), hogy megölik -teszem azt- Emmett-et.

SPOILER
§
§
§
§
§
§
§
§
§
§
§
§
Amikor már elkezdtem görgetni, rossz előérzetem volt, de a kíváncsiság hajtott tovább. Szóval amivel teljesen egyetértek az Bella erejének a megmutatása. Könyvben oké, de a filmben ténylegesen is meg kell mutatni. Ez kb. olyan dolog, mint amikor az Eclipseben Bella megvágta a karját, jobb ha a filmben látványosabb vagy ez volt a New Moonban is a Volturis jelenetnél.
Viszont Cullenék és a farkasok egy részének halála??? Én ezt nagyon nem szeretném, még akkor sem, ha noname vámpírok/farkasok. Sam megölése mondjuk elég durva lenne, mikor elsőnek olvastam a hírt és Leahre tippelnék, már nem a szívem csücske, de akkor sem szeretném. A Volturinál Caiust én utálom, de a megölnék még annak sem örülnék. Ez már nagy eltérés lenne a könyvtől, de az igaz, hogy látványosabbá kell tenni, de ne így. Ha már ilyet bele akarnak rakni akkor csak a Bella látomása megoldás lenne a legjobb. Bár az is igaz, hogy lesz egy jó pár látomása a kicsiről. (ha ezeket a víziókat is belerakják).
Szóval, azt elismerem, hogy filmben látványosabbá és izgalmasabbá kell tenni a dolgokat, de ne ilyen módszerrel, nem akarom, hogy valaki meghaljon (Irinán kívül), én nem akarok bőgni. Remélem kitalál valami olyat a Summit, hogy ne legyen ilyen durva, de mégis valami olyat, amire senki nem számít.

SPOILER
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Szerintem is az a legértelmesebb megoldás, ha csak látomás a vérengzés. ha valaki ezt látja, akkor utána úgy is mindenki izgulni fog, hogy meghalnak. Az igaz hogy Bella képességét látványosan megcsinálhatnák. szerintem Cullenél oldalán nincs no name vámpír, csak egyáltalán nem fontos szereplők. Mondjuk Alistirt meg Amunt nem bírom, értük lehet hogy nem sírnék. de mondjuk alistir nem is kerülhetn olyan helyzetbe, mert ugyebár ő hamarabb elmegy... de mondjuk ha egy Cullent, Denalit, vagy akár Garettet, Benjamint, Zafrinát kinyírnának, akkor nagyon... lehet hogy megutálnám... Na jó, természetesen még megvenném a dvdt, meg minden... A Volturinál már több no name vámpír van. Mondjuk a háromnegyed gárdát nem ismerjük, és még hoznak tanúkat. Azokból megölhetnek valakit, de én például arra is kiakadnék, ha Jane halna meg. Akik szerepeltek a 2. részben, aokat szépen hagyák békén. Caiust én sem bírom, de Aronak a magyar hangja nagyon jó. Annyit röhögök rajta :) Meg végül is jófej, csak egy picit - nagyon - űrült. marcus szerintem nem sok vizet zavar(meg úgy szavaz a könyvben, hogy békénhagyhatják Cullenéket). Visszatérve a Cullenek oldalához, azon belül a Denali klánhoz, Irinát már nem nagyon számítom ide - aljas áruló. Az elégg durva megoldás lenne, hogyha samet ölnék meg, nema kedvencem, de mégiscsak alfa. Valaki mondta, hogy azt olvasta valahol, hogy úgy megoldódna a probláma: a probláma azzal, hogy Jacob bevásődött Renesmeebe már meg van oldva. Jacob nem utálja Samet, sam nem utálja Jacobot, és még szóba is állnak egymással. Egyik falka sem akarja megölni sem Renesmeet, sem Bellát. Talán Jacob van a legnagyobb életveszélyben (Renesmee után) őt Bella ki akarja nyírni mert bevésődött Nessibe :) (ez poén volt) De mondjuk ha farkast halna meg, akkor valamejik abból a hétből, amelyiknem nem tudjuk a nevét. De mondjuk az is szemétség lenne.

SPOILER
:::::::::::::::
::::::::::::::
:::::::::::::
::::::::::::
:::::::::::
::::::::::
:::::::::
::::::::
:::::::
::::::
:::::
::::
:::
::
:
Nem akarom egyik sorozatot sem bántani, de sok a hasonlóság a twilight saga és a harry potter sorozat között (rob, jamie, alexandre desplat) a befejező rész két részben. A HP7 végén elég sokan meghalnak...

Ez mind a véletlen műve, semmi szándékosság nincs mögötte egyik részről sem!

A HP7 könyv változatának végén sokan meghalnak, ezért ők nyilván a filmben is így végzik.
A BD könyv végén csak Irina hal meg...

SPOILER
.
.
.
.
.
csajok nyugi... senki sem fog meghalni :) a latomasban valoszinu es jo is lenne Alice latomasat latni.. de ennyi : Happy End lesz a vege.. ez tuti!!!!

Ez akkora baromság... ezt sosem engedné Steph, már nem azért....
csak a feszültséget keltik, nem szeretnék hogy lankadjon az érdeklődés

SPOILER
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Barbi, én Bella erejét mindig is úgy képzeltem el, hogy egy halványkék színű formátlan erőtér kezd növekedni. Le is írja Steph, Bella szavaival, hogy a pajzs rugalmas, szabadon formálható, nyújtható. Nagyon kíváncsi vagyok hogy fogják ezt megoldani. szeretném ha benne lenne Bella gyakorlása a képességének kitanulására. Érdekes lenne Zafrina látomásait látni :) Na meg (azt hiszem) Kate elektromos kisüléseit is jó lenne látni :D

SPOILER
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Oké, ez a látomás verzió még mindig elfogadhatóbb, mint az, hogy tényleg vérengzés legyen itt a végén. DE ezt most hogy gondolják, mert Alice nem látja a farkasokat. Mert amikor a végén lesz ez a nagy felvonulás a farkasok is ott lesznek ergo Alice a vámpírokat sem látja. Ez már a NM-ban is elhangzott, szóval az olyan fan aki csak a filmeket nézi az is tudja. Szerintem nem nagyon fog tetszeni ez a fanoknak. Nekem még mindig elfogadhatóbb, mint az előző ötlet volt.

....................................................................................................
Elképzelhetőnek tartják hogy ezt Alice megtévesztés céljából mutatja meg Aro-nak, hogy véletlenül se jusson eszébe rájuk támadni, így azt is megmutathatja hogy a farkasok is meghalnak, hisz Aro nem tudja hogy nem látja őket, és így azokat sem akiknek a sorsa összefonódik az övéjükkel. Nekem ezzel az a legnagyobb bajom, hogy elméletileg Alice-ék távol lesznek a "csata" elején, szóval miért a végén mutatná meg neki? Egyáltalán csak úgy meg tudna egy ilyet mutatni???
Érdekes egyébként egy brazil oldalon Volcano Guy-nak Emmett-et írták, szóval jó nagy katyvasz az egész, semmi sem biztos, én már csak arra várok h kikerüljön a script, akkor le fog tisztázódni elég sok minden, remélhetőleg.

SPOILER
................................................................................................
Juj, ez már nagyon egy brazil szappanopera fele hajaz. Vagy valakinek nagyon élénk a fantáziája.
Én nagyon remélem, hogy valami egyszerű, de nagyon hatásos módszert találnak a problémára. Meg szerintem Steph-nek is lesz beleszólása a dologba, nem is kicsi.

SPOILER.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
De gondolkodjunk egy kicsit. Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy Steph nem engedné, hogy pl Cullen családból bárki meghaljon. Túl nagy változtatás, és azt hiszem fanként talán csak nehezen elfogadható! Meg aztán ott a másik oldal, hogy igen Alice nem látja a farkasokat, akkor mi van?? És aztán a rendezői szék, hogy de igenis fel kell turbózni kicsit a végét, mert nehéz látványosra megcsinálni enélkül! Vagy nem tudom, hogyan is lehetne igazán vérontás nélkül felpörgetni!

És így ha választani kell, melyik könyvben leírt kulcsmomentumot, vagy lényeges fontosságú tényt kell / lehet elferdíteni a filmben, akkor szerintem inkább fogja a stáb, Steph, és mindenki akinek ebben beleszólása van, azt választani, hogy Alice lássa a farkasokat.

Bella képességére nagyon kíváncsi vagyok! Meg Nessie-ére is! Én is mindig valamiféle légbuborékbak képzeltem el, amit Bella a gondolatival formál! A szappanbuborék jobb kifejezés :) az mutatja, hogy mennyire nehéz is növelni és bánni vele!

Helló! Borzasztó sokat írtatok, nem tudtam mindet végigolvasni hirtelen, és lehet, hogy már volt ez az ötlet a mészárlással, amire én tippelek. Szóval szerintem Alice az akkori adott helyzetben, pillanatban látja ezt a mészárlást, akkor úgy tűnik ez lesz a harc végkimenetele. Viszont bármilyen tényező kizökkentheti ebből a jövőből, ami később mondjuk megtörténik, ami miatt más lesz a jövő. Szóval sztem a vége ugyanaz lesz, mint a könyvben. Annyira hangoztatják, hogy könyvhű meg könyvhű, hogy sztem a "valóságban" nem fog megtörténni a mészárlás, de hát kell, hogy mégiscsak lássunk valamit a harcból. Emlékszetek, hogy Aronak Alice olaszországban azt mondta, hogy ő fogja átváltoztatni Bellát, Aro látta is a gondolataiban, de azért, mert gondolom Alice elhatározta, hogy ő fogja átalakítani, de aztán úgy döntött Bella, hogy azt szeretné, hogy Edward alakítsa át. Ha Aro ekkor nézett volna bele a gondolataiba, akkor máshogy látta volna lehet a történéseket. Vagy lehet, hogy rosszul gondolom. Tuti nem lesz valódi veszteség, csak a víziókan.

Én már teljesen bele bonyolódtam!Valaki nem tisztázná röviden és érthetően! Alig várom hogy megjelenjen a BD! <333333333

SPOILER
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Hmmm! Hogy én csak most találtam rá erre a cikkre! Háth... sokat gondolkodtam én is azon, hogy MINDIG harcot csinálnak a csupán 'harcközeli' jelentekből, de ennek éppen az a lényege, hogy NINCS harc, csak Bella felvázolja magában a lehetséges lépéseket az egyszerre-ezer-dolgon-való-gondolgodás-képességével, mert aggódik (amúgy ezt nagyszerűen meg lehet oldani látványilag, mert Bella minden ötletét rendesen leírja és mondjuk a gondolat menet elején belassul a kép annyira, hogy fél perces gondolat-jelenet alatt vki egyet pislog - mondjuk ő maga :) És tuti, hogy nem ölnek meg senkit, hiszen a tanúk, csak a Volturi "politikája" ellen-mellet sorakoztak fel, mert vagy azt akarják a "vezetők", hogy legyen tanú az igazuk bizonyítására, vagy azt, hogy senki se lássa a saját törvényük akarattal való megszegését. Hm.. cselesek, de nem eléggé. Már nagyon kíváncsi vagyok rá. Remélem nem szúrják el. Ja és az ismerős vámpírok meg Bella és Alec és Renata meg mindenki képességére vok kiváncsi. (képregényfilmes múlt, igen)