2012. január 21., szombat

Ismerkedjünk meg Az Éhezők Viadalával!

Egy biztos, idén év végén a Twilight tetralógia zárófelvonását bemutatják, az utána keletkező űrt pedig a The Hunger Games (Az Éhezők Viadala) könyvtrilógia filmes adaptációi próbálják majd betölteni. A Forum Hungary (az első három Twilight film nagyszerű hazai forgalmazója) megkért minket, hogy egy kicsit jobban ismertessük meg veletek ezen szériát is, amely világpremierként érkezik, mégpedig feliratos formában 2012. március 22-én. A történet rövid leírásáért és a feliratos előzetesért kattintsatok a továbbra. Továbbá az ígéretek és a tervek szerint a Forum Hungary-vel és az Ancsi által szerkesztett ÉhezőkViadala.blogspot.com-mal (a blogra vezető linket az oldalsávban megtaláljátok) karöltve a bemutató környékén majd nyereményjátékkal is jelentkezünk. :)
Szereplők: Woody Harrelson, Liam Hemsworth, Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Stanley Tucci, Lenny Kravitz, Elizabeth Banks
Röviden a filmről: A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete található. Minden évben minden körzetből a Kapitólium kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az Éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembekerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

11 megjegyzés:

Nem tudom, kinek mi a véleménye, de szerintem jónak tűnik! :) Én kíváncsian várom, mi sül ki belőle!

Olvastam mind a három könyvet, és szerintem nagyon eredeti és magával ragadó a történet, azonnal beleszerettem Az éhezők viadalába!:D Alig várom a filmet:) A könyveket meg mindenkinek ajánlom, olvassátok el ;)

Akkor várlak Titeket odaát nálam :)
Sokat meózok az oldallal, hogy azoknak, akik tűkön ülnek, kicsit megkönnyítsem a várakozást.

Ismerkedhettek nemsokára.... Eredetiben itt nálunk.. Az új oktatási törvény után se továbbtanulás, se munkahely. Érdekli a bánatot a való világ. Amúgy a hetvenes években Arnold Schwarzeneggerrel volt hasonló film, csak a szerelmi marhaságot hagyták ki belőle. Menekülő Ember volt a címe.
Ja, és ha elgondolkodtok a készülőben levő egyéb törvényeken, nem egyhamar ismerkedhetünk meg a filmekkel. Az origón megtekinthetitek a készülőben levő filmtörvényt is.
És még majd örülhetünk, ha megmarad az internet szabadsága és nem járunk úgy mint a Fehér-Oroszok...
Szóval ezt a szép új világot, a róla szóló filmet valószínűleg kihagyom.

Nincs benne "szerelmi marhaság", mivel nem ez a történet lényege.
De végülis tök mindegy, egy mozijegy árának kiesésébe még nem fog belerokkani a Lionsgate...

Twmmy!
Engem az ellenségeskedésnél sokkal jobban zavar az, amikor idejövök - szabadidőmben - egy olyan oldalra, ahová kikapcsolódni járok, és politikát kell olvasnom. Igen, olykor én is képes vagyok következtetések megfogalmazására, de egyrészt megtartom magamnak, másrészt nem egy ilyen jellegű oldalon fogom kiírni magamból. Abba meg már bele sem megyek, mennyi minden van ebben a sorozatban is, ami miatt érdekes, izgalmas, elgondolkodtató lehet. Úgysem vagy nyitott rá. De ha jól nézem, az oldal szerkesztői sem akartak rákényszeríteni semmire. Ajánlottak valamit, ami vagy érdekel, vagy nem.

Csak egy érdekes egybeesés: twmmy és a robos oldaluk többi látogatója a Cosmopolist akarja kihozni győztesnek az MTV szavazásán.
Az "ellenfél" az Éhezők viadala.
No comment...

Ancsi ne bonyolódj ilyen mélységekbe, sokak problémája egyszerűen annyi a filmmel kapcsolatban, hogy az MTV-s szavazáson megszorongatja a Cosmopolist, azaz Robcikát :D
Mi egészen biztosan meg fogjuk nézni, véleményezni csak utána tudjuk.

Vic, lelőtted a poénom, amíg beírtam :D

Fene sem ellenségeskedik. Csak nekem tényleg ez a véleményem, kicsikét öregebb vagyok az átlagnál, kicsikét sajnos többet láttam már a világ dolgaiból, mint az itt megjelenő korosztály. Amúgy a készülő filmtörvényre inkább hívtam fel a figyelmet, mint arra, hogy melyik film melyik filmmel viaskodik az mtv-s szavazáson, mert azt meg marhaságnak tartottam. És abejegyzéseket olvasva, elég durva hangulat is uralkodott.
Ja. Egyébiránt javaslok egy átkeresztelést az oldalnak. twinformból filmform-ra. és akkor nem fogok kötekedni, mert akkor minden újdonságnak helye van, nem csak a twi-vel kapcsolódó színészek munkáinak. Ha jól sejtem a név erre utalna. Amúgy minden elismerésem, mert színvonalas blogot működtetnek az oldal szerkesztői. Amúgy meg mindenki azt néz, amit akar, és gondolom, mindenki azt nem néz, amit nem akar. És muszáj mindig mindenben egyet érteni?

twmmy: direkt nem szóltunk bele eddig ebbe az egészbe, már ne is haragudj, de ez az "átkeresztelés"...
1. azt rakunk ki az oldalra, amit mi akarunk
2. ki van írva h miért került ki: szívességből és hálából. Elhiheted, h 2 év alatt a FH amit csak tudott, mindent megtett a Twilight rajongókért. Igaz hogy ezek nem látványos dolgok, de ők legalább meghallgattak minket, mert más forgalmazó abba sz*rik bele, hogy a neki írt e-mailekre legalább valamit visszaválaszoljon, ők pedig minden egyes megkeresésünkre emberi hangon és türelemmel feleltek. Hogy a francba háláljuk ezt nekik meg, ha nem így?
3. a HG fiatalokról szól fiataloknak, így valószínűleg a Twilight közönsége is fogékony lesz rá, miért baj ha azokkal is megismertetjük akik eddig nem hallottak róla? A te visszajelzéseden kívül senki másnak ezzel nem volt problémája, sőt....
4. a HG-hez hasonló poszt már volt kint, akkor az I am number 4-ról (az is FH film volt), egy évben egy ilyen elfér azt hiszem
5. ez nem POLITIKAI OLDAL hanem RAJONGÓI OLDAL, annak megfelelően kommentáljunk (elhiheted h minket is sokminden zavar, elkeserít de azt megtartjuk magunknak és nem itt fejezzük ki)
6. a filmtörvényről mi is megemlékeztünk facebookon, akkor sem a politikai dolgok motiváltak hanem az hogy elképzelhető hogy az utolsó Twi filmre is hatással lesz, vagy akár azokra a filmekre amikben valamelyik kedvencünk is szerepel...