2012. augusztus 25., szombat

New Face Friday: Interjú Angela Sarafyannal

Stephenie Meyer ott volt a Breaking Dawn forgatásán. Tudtál vele beszélgetni, és valamilyen új ismeretre szert tenni Tiával kapcsolatban?
Angela Sarafyan: Igen, volt lehetőségem vele beszélgetni. Röviden arról diskuráltunk, hogy miként született meg Tia karaktere illetve arról is szó esett, hogy Benjamin és Tia miként élt a szegénységben és hogyan küzdöttek, amíg össze nem találkoztak Amunnal és Kebi-vel. Érdekes volt az ő perspektívájából ezen karakterekről hallani.
Örültél, hogy jelen volt?
Angela Sarafyan: Igen, természetesen. Bizonyos szempontból ez olyan volt, mintha egy legenda lett volna a forgatáson. Hisz mégiscsak ő írta ezen regényeket, ő találta ki ezeket a történeteket. Majd ténylegesen találkozni azzal a személlyel, aki mindezt megalkotta, az eléggé szürreális. De általánosságban véve már a forgatáson lenni is szürreális élmény volt.

Miként készültél fel a szerepre? Előzetesen elolvastad a négy kötetet?
Angela Sarafyan: Nem, előtte nem olvastam el a könyveket. Valójában a meghallgatásom előtt megnéztem a harmadik részt, elolvastam a könyvek szinposzisát, illetve a Twilight-nak szentelt oldalakat átböngésztem. Mivel nagyon rövid időm volt felkészülni a meghallgatásra, így gyakorlatilag srácok veletek kezdődött minden. Rengeteg információt osztottak meg, szóval nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ezek a site-ok a rendelkezésemre álltak. Viszont miután megkaptam a szerepet elolvastam az összes könyvet, és megnéztem minden részt hogy megismerjem azt a világot, amelybe belecsöppentem.

Mesélnél arról, hogy milyen érzés volt amikor először megláttad magad a teljes vámpír szerelésedben?
Angela Sarafyan: Nem tudtam, eleinte hogy az egész miként fog kinézni. Azonban őrületes volt. Tényleg az volt, nem hasonlítottam magamra. Ami szerintem nagyon klassz, mivel egyáltalán nem úgy nézek ki mint a filmbéli karakterem. A hajamtól kezdve, a sminkemen, az általam viselt ruhákon át semmiben sem hasonlítottam Önmagamra. Már kint vannak a vámpírokról készült karakterposzterek, és tényleg úgy gondolom, hogy Ő nem úgy néz ki mint Én. Azon a képen igazi egyiptominak tűnik. Őrület, ahogy ez az átalakulás megtörtént. Klassz volt, hogy végre olyan karaktert alakíthattam, aki semmiben sem hasonlít rám.

Lesz majd akcentusod a film során, vagy változtattál egy kicsit a hangszíneden?
Angela Sarafyan: Semmi drasztikus nem volt, csak enyhe akcentusom lesz. De már a kinézetünkkel nagyon különbözünk a többi vámpírtól. De hisz tudjátok: nem vagyunk hófehérek, a sápadt bőrünk olívzöld színben játszik. Szóval egyiptominak lenni már így is elég figyelemfelkeltő, jól nézünk ki, de nem lesz benne semmi túl extrém. Ami szerintem nagyon jó, a valóság szintjén maradt. Már amennyire ugye egy vámpír valóságos lehet.

Milyen volt a stábhoz csatlakozni? Olyan érzés volt, mintha te lennél az ’új gyerek a suliban’?
Angela Sarafyan: Azt hiszem a kezdetekben ilyesmi érzés volt, de az az érdekes, hogy annyi újonc volt, hogy már-már a többieknek kellett közénk beilleszkedni. Annyi vámpír, és annyi színész volt jelen. Kezdetben… csak próbálom a helyes szavakat, mondatokat megtalálni… tudod a legelső jelenet során a Kasbah-ban forgattunk, és emlékszem hogy ott vagyok a helyszínen, meglátom Elizabeth Reasert, és a többi arcot amiket csak a poszterekről és a filmekből ismerek. Nem tudtam megemészteni a dolgot, nem tudtam hogy hova nézzek, úgy csinálni, hogy kit érdekel az egész, hisz ők is csak színészek - szürreális volt. Az egész élmény nagyon szürreális volt. Arra is jól emlékszem, hogy a forgatás előtti napon, vagy két nappal előtte lementem a helyszínre, és ott ült Kristen, én meg úgy voltam, hogy á hát ez az a lány. Ez az arc, amit mindenhol láttam. Érdekes volt végre teljes valójukban látni őket. Nem volt annyira félelmetes, mint gondoltam. Egyszerűen csak szédületes.

Amikor belekerültél ebbe a világba, a közös munka tekintetében ki miatt voltál a legizgatottabb?
Angela Sarafyan: Alig vártam, hogy találkozzak Rami Malekkal, hisz ő alakította az én emberemet/páromat. Alapvetően nagyon igazgatottnak kellett volna lennem a Kristennel, a Robbal és a többiekkel való találkozás miatt. Boldog is voltam, hogy találkozhattam velük, tényleg az voltam, de a Rami-val való találkozás miatt voltam a legizgatottabb. Mégiscsak egy párt alkottunk. Nem tudtam, hogy ő ki, de kellemes meglepetés ért. Igazán kellemes. Úgy hiszem, amikor nézni fogod a filmet, azt fogod gondolni hogy valóban egy pár vagyunk, ami tök klassz. Rátaláltunk arra, ami igazán különlegessé tette a dolgokat közöttünk.

Kinek az ötlete volt az a póz, amit a Comic Con-os Entertainment Weekly fotózáskor vetettek fel?
Angela Sarafyan: Hát ez csak így alakult. Odamentem, megálltam, nem is tudtuk hogy mit csinálunk, tényleg csak így jött ki a lépés.

De tök jó.
Angela Sarafyan: Köszi szépen, én is imádom azt a képet.

Mi volt a legnehezebb Tia karakterének megformálása során?
Angela Sarafyan: Szerintem nem járt kihívással, mármint nem találtam nagyon nehéznek ezt a feladatot. Egyik pillanatról a másikra haladtam a dolgokkal. Azt hiszem a helyes válasz az lenne, hogy nem volt nagy kihívás, de szórakoztató volt. Érdekes és szórakoztató volt ezen megalkotott világba belemélyedni. Ha ennek van bármi értelme is, mivelhogy nem igazán tudtam hogy mibe vágok bele - szóval minden valamiképp a pillanat szüleménye volt. Voltak előtte bizonyos elgondolásaim/ötleteim, de ezeket hajíthattam ki az ablakon ahogy megjelentem és láttam, hogy mi folyik a helyszínen/a forgatáson. Szóval a pillanat hevében alkottál, ami még izgalmasabbá tette az egészet.
Ezen út során egyébként kellemes meglepetések értek, hisz nem tudhatod kivel fogsz találkozni. Viszont a többi színésszel, úgy mint Kristennel, Robbal, Rami-val, Omarral kialakult valamiféle valódi kapcsolat/kontaktus. Az emberek közötti kémia működött. Meglepő volt, hogy ez így alakult, de nagyon örülök neki.
Korábbi interjúk:

1 megjegyzés:

Klassz ez is, köszi!! :)