Interjú Ashley Greene-vel I. rész: Alkonyat után

„Nem fogok hazudni, vannak olyan esetek, amikor azt kérdezem ’Ez miért ennyire nehéz?’” mondja Ashley Greene. „Olyan magasra jutsz, mint a Twilight majd visszahullasz a valóság mezejére.” Egy hangulatos olasz étteremben ülünk a Times Square közelében egy esős téli estén, és Greene – akit leginkább Alice Cullen, a Twilight Saga filmek legjókedélyűbb vámpírjának megformálójaként ismerhetünk – kiteríti kártyáit hollywoodi terveit illetően. „A Twilight adott nekem valamit, hogy az egekig szökelljek,” mondja Greene. „De most hogy vége, annyi a munka amit még el kell végeznem. És ha nem tudom ezeket megvalósítani, a Twilight lesz az, amiről örökké ismert leszek, bármilyen nagyszerű is ez.”

Greene teljes feketébe öltözött, beleértve a fényes, műszőrme Marc Jacobs mellényt, plusz a füstösre sminkelt szemeket – de valahogy egyáltalán nem néz ki gótosan. Ehelyett szinte ragyog, mint a hold vagy a csillagok vagy épp egy vérfarkas szemei. Mindazonáltal, ahogy beszél, nyilvánvaló válik, hogy épphogy 25 évesen nem annyira klassz - mint amennyire annak hangzik - egy kultusszerűség részesévé válni. Egyfelől, a megszállott fanok tömegei elérik, hogy szupersztárnak érezze magát. Rajongói oldalakat szentelnek neki, ahol rögzítenek minden egyes dolgot, ami vele kapcsolatos (ebbe a kategóriába tartoznak azok a hátborzongató emberek is, akik leskelődnek a szülei floridai házánál és az a paparazzi, aki egyszer behajtott közvetlenül a garázsába LA-ben). Másfelől még mindig bizonyítania kell színésznőként, a meghallgatásokon olyan embereknek, akik lehet hogy épp nem Twilight rajongók – a versenytársai pedig gyakran nagy és régi múltra visszaeredeztethető háttérrel bíró hírességek. „Alapvetően 'a meghalok egy szerepért'-től eljutottam a 'meghalok egy szerepért, amit mindenki más is akar'-ig.” mondja. „Szóval jelenleg ebben sok és igazán nagytekintélyű színésznőket felvonultató birodalomban vagyok, amely egy bámulatos hely, ugyanakkor valamiképp félelmetes is.”

Greene úgy mozog, hogy megkapja azt, amit szeretne: a negyedik Twilight film tavaly november debütált és 138 milliónyi dollárt szedett össze a nyitóhétvégéjén; röviddel ezután leforgatott négy epizódot az ABC Pan Am című sorozatához; ebben a hónapban pedig szerepelni fog egy mókás filmecskében, a Butterben illetve a részvételével a DKNY és DKNY Jeans reklámkampánya is útnak indult („Imádom, hogy Donna Karan az idomokkal megáldott valódi nőknek tervez,” mondja Greene); év végén pedig feltűnik az utolsó Twilight filmben, illetve élete első főszerepében is, egy nyári horrormoziban, a The Apparition-ben, valamint a LOL-ban Demi Moore oldalán továbbá folytatja tevékenységét, mint a Mark kozmetikumok nagykövete. „Azt hiszem, helyesen cselekszek,” mondja Greene, ahogy az esőcseppek verdesik az étterem ablakait. „De a legfőbb célom megpróbálni megszilárdítani a helyem Hollywoodban, mert tudod még nem tartok itt.” Ez fajta bizonytalanság – jó eredménnyel – gyerekkora óta hajtja Greene-t. „Az anyukám egy modelsuliba íratott, mert alacsony volt az önbecsülésem.” Viszont az anyukája mindig azt mondta neki, „Gyönyörű vagy, csak nem vagy ezzel tisztában.” De ez nem segített. „Azt mondtam, ’Az anyám vagy, még jó hogy ezt mondod!’” teszi hozzá csibészes tinédzser hangon. „Valójában soha nem akarta, hogy modell legyek, csak azt szerette volna ha jól érzem magam a bőrömben. De elindult a láncreakció.” A modellkedés a színészkedéshez vezetett. „Hirtelen színésznő szerettem volna lenni, és természetesen az anyukám azt kérdezte, ’Ó, nagyszerű, mit is tehetnék?’”

Greene éjfélig memorizált szövegeket, gyakorolta a színésztechnikákat és hallgatott a szívére – ami működött: amikor 17 éves volt egy ügynök felfigyelt rá. „Azt mondta, ’Rendben L.A.-be kell jönnöd a pilotszezonra,’” emlékszik vissza Greene. „Én pedig azt mondtam, ’Ott leszek!’” Az ultrahajtott diáknak már elég creditje volt az érettségihez, szóval az utolsó szemeszter kihagyta és Hollywoodba költözött. Egyedül. Szülei áldását adták a költözésére, de megegyeztek ha pár éven belül nem jön be a színészkedés visszaköltözik Floridába és főiskolára megy. L.A.-ben a napjait színészképzőbe járással töltötte, és egyik meghallgatásról a másikra kocsikázott. „Amikor először vezettem az ottani autópályán elsírtam magam,” mondja Greene nevetve. „Esett és annyira más volt Jacksonville-hez képest, kiborultam. Egy hónapra el is kerültem!”

Ahogy elkezdett új barátokra szert tenni, néhány klasszikus hollywoodi kihívással találta szembe magát – olyan kihívásokkal amikkel nem minden fiatal sztárjelölt boldogul megfelelően. „Úgy voltam, hogy ’Elmehetek, ezt vagy azt csinálhatom,’ majd öt másodperccel később rájöttem „Ha ezt teszed, nem fogsz munkához jutni, miközben 10 000 másik lány ácsingózik a te helyedre.”

„A bulizásra és ilyesmikre gondolsz?” kérdezem tőle.

„Igen. A csillogásra és ragyogásra Hollywoodban, részese akarsz lenni. A halálos dolog az, hogy találkozol emberekkel, akiknek van pénzük és hírnevük de nem töltik minden egyes ébren töltött pillanatukat munkakereséssel, és így könnyű azt érezned hogy te is megcsinálhatod ezt, de valójában neked még nincs meg mindez. Szerencsére ezt gyorsan kiismertem!”

Körülbelül egy évvel később megszerezte az első, a házhoz pénzt hozó munkáját: a Nyughatatlan Jordant, amit egy rövid bemutatkozás követett a MADtv-ben. Ez idő tájt azonban a szülei elkezdték pedzegetni, hogy talán itt az ideje a hazaköltözésnek, de elment még a Twilight meghallgatására. „Annyira beleszerettem a könyvbe, hogy azt mondtam ’Részese akarok lenni. Felkészülök amennyire csak lehetésges.’” Először a főhősnő, Bella szerepére pályázott – de alul maradt Kristen Stewarttal szemben (Azt mondja ezt illetően már nincsenek rossz érzései: „Őszintén megértettem: mindig is jobban kötődtem Alice-hez mint Bellához.”) Végül visszahívták Alice szerepére, és… semmi nem történet. Pár hónappal késő azonban egy korai órán a telefonja megcsörrent. Ügyet sem vetett rá. Ismét megcsörrent. „Egy kissé zsémbesen szóltam bele, de amikor az ügynököm elmondta a nagy hírt: kiakadtam, de felhívtam a szüleimet – az apám majdnem sírva fakadt, ami tök klassz dolog volt,” mondja nagy mosollyal. „Az apukám tengerészgyalogos volt, szóval nem sír túl gyakran.”

Írta: Esther Haynes
Lucky Magazin // 2012. március

Címkék: Ashley Greene, interjú, Magazin: Lucky