2011. február 14., hétfő

BAFTA, Grammy, Divathét

A hétvége elég zsúfoltnak bizonyult, hiszen megrendezték a BAFTA és Grammy díjátadót, valamint a New York-i Divathét is kezdetét vette. Tegnap a BAFTA miatt elég nagy volt a kavarodás (elnézést ezért!), hiszen a BBC és az E! is arról számolt be, hogy Kris és Rob is ott van, amiről végül kiderült, hogy teljes egészében kacsa. Így szakítva a hagyományokkal, Kristen helyett Eva Green és Tom Ford adták át a Rising Star díjat Tom Hardy-nak (egyébként ő sem jelent meg a díjátadón). Rob-ék helyett viszont ott volt Jamie Bower (+13), aki kedvesét, Bonnie Wright-ot kísérte el, illetve a Harry Pottert is díjazták a filmművészethez való kiemelkedő hozzájárulása miatt, így annak jogán is ott lehetett, hiszen szerepelt a hetedik rész első felvonásában. A BAFTA nyertesek teljes listája itt olvasható (Alexandre Desplat a New Moon Score szerzője, pedig megnyerte A király beszédéért a Legjobb Scoréért járó maszkot). Tegnap a filmek mellett a zenét is ünnepelték, hiszen az idei Grammy-ket is kiosztották - nyert többek között a Muse, a The Black Keys és Cee Lo Green is (nyertesek teljes névsora). Ennek egyik előpartiján pedig Bronson vett részt (+3). Kellan Lutz Zac Efron, Joe Jonas és Jack Huston (az Eclipse II. Royce King-je) társaságában élvezte a New York-i Divathét Calvin Klein bemutatójának izgalmait (+20), Chaske Spencer pedig a Rag&Bone férfi kollekciójának bemutatóján tette tiszteletét (+1). A Breaking Dawn házatájáról annyi a hír, hogy főleg az újoncok számára befejeződött a forgatás, ők twitteren fejezték ki örömüket, hogy részt vehettek a produkciókban és köszönik a rajongók támogatását. A többiek elméletileg a héten költöznek át Couve-ba, és április végéig maradnak is Kanadában.
via VampireClub, Hitfix, KLO

0 megjegyzés: