2011. május 19., csütörtök

Rövid interjúk Kellan Lutz-cal és Michael Sheen-nel

Mostanában kedvenceink számos premieren megfordultak, ami azt jelenti, hogy a riporterek nem hagyhatják ki, hogy ne tegyenek fel a Breaking Dawn-nal kapcsolatos kérdéseket. Így tett az MTV News is a Love, Wedding, Marriage premierjén, ahol arra voltak kíváncsi, hogy a BD-ből  Kellan Lutz mely jelenetet szerette leginkább felvenni: „Azt kell, hogy mondjam a szkander meccset Bellával. Nagyon jól sikerült. Azt hiszem, a rajongók nagyon fogják élvezni.”
Aro megformálóját, Michael Sheent pedig a Midnight in Paris New York-i premierjén a HollywoodLife faggatta a kétrészes utolsó felvonásról: „Még nem láttam a filmet, de a forgatókönyv és a történet eléggé zsúfolt. Sok fontos dolog történik… főleg Bellával. Eléggé intenzív lesz, és egyet kell értsek Rob-bal.” Utalt Sheen az Entertainment Weekly interjújára, amelyben Rob azt mondta, hogy nem érti miként fogják a filmet a PG-13-as besorolás határain belül tartani. Sheen a franchise befejezéséről pedig elmondta, hogy a legeslegvégén nem volt ott, mert ez egy hosszú, 6 hónapig tartó forgatási folyamat volt, de édeskeserű érzései vannak ezzel kapcsolatban, hisz nagyszerűen érezte magát a forgatások közben, ugyanakkor úgy véli hogy ez hatalmas hatással volt a stábtagok életére, és néhányuk életét gyökeresen meg is változtatta.
Sheen-t továbbá Robról is kérdezték, pontosabban arról, hogy mi a véleménye arról, ahogy Robert próbál elszakadni Edward Cullen karakterétől: „Úgy hiszem Rob nagyon okos abból a szempontból, ahogy megpróbál új dolgokba belekezdeni és sok más dolgot csinálni. Ezen volt a Twilight széria forgatása közben is, de azt hiszem, hogy ez számára hosszú időbe fog telni. Egy egész generáció és talán még néhány számára ő mindig is Edward Cullen marad, és nagyon nehéz lesz ettől elszakadnia. De helyén van az esze. A franchise-nak köszönhetően egyike a világ legnagyobb sztárjainak, ami jó és rossz is tud lenni. Ez olyan mikor James Bond bőrébe bújsz, ezzel a karakterrel kapcsolnak össze, ami azt jelenti, hogy a moziközönség hatalmas és sok embert érdekel ez az egész. Ugyanakkor lehet, hogy emiatt bizonyos szerepekben nem fogadnak el majd az emberek.”

0 megjegyzés: