2011. május 17., kedd

Gus Van Sant a Breaking Dawn rendezői meghallgatásáról

Amikor Robert Pattinson megemlítette nekünk, hogy Gus Van Sant lenne az ő ideális rendezőjelöltje a Breaking Dawn-ra, mert az alapanyag „pusztán a tinédzser szerelemről és a megszállottságról szól”, kiderült hogy erről Van Sant maga is hallott.
Gus Van Sant 1998-ban a Psycho forgatásán
A rendező elárulta az MTV News-nak a Cannes Filmfesztiválon Pattinson javaslata közvetlenül oda vezetett, hogy 2010 Márciusában Van Sant felkerült azon rövid listára, akik szóba jöhetnek a Breaking Dawn rendezői széke kapcsán.
„Soha nem találkoztam Pattinsonnal, de azt hiszem emiatt kezdődött minden,” mondta. „Hallottam a nyilatkozatát erről. Azt gondoltam, ’Oh, ez tényleg szóba jöhetne? Egy olyas valakit, mint Én megbíznának ezzel?’ Szóval így játszottam ebben szerepet, és lettem az egyik rendezőjelölt.”
Abban az időben más rendezőket is fontolóra vettek úgy, mint Sofia Coppolát vagy épp Bill Condont. Állítólag mindegyikük találkozott a Summit Entertainment képviselőivel, de a munkát végülis Condon kapta meg. Van Sant viszont a Summit stúdiófőnökeivel való találkozást nagyon idegtépőnek nevezte.
„Nagyon ideges voltam,” mondta. „Úgy nagyjából 15 ember volt ott. Igazából soha nem voltam meghallgatáson, vagy állásinterjún úgy talán 1988 vagy 1987 óta. Azt hiszem felkészületlen voltam. Az emberek általában csak felkérnek egy munkára. Ebben az esetben viszont azt akarták, hogy beszéljek a projektjükről, aminek nagyon szorosan kell követnie a könyv eseményeit.” tette hozzá. „Beszéltem ugyan a könyvről, de végülis csak azt mondtam, hogy ’Rendben, ez nagyszerű, adjunk bele mindent.’ De úgy vélem, hogy valami máshoz szoktak hozzá. Azt hiszem 40 perces disszertációkhoz, amit talán vizuális segédletekkel tűzdelnek tele és buzdító szavakkal beszélnek arról, hogy milyen fantasztikus is ez [a film]. De Én nem tudom, hogy miként csináljam ezt. ”

2 megjegyzés:

Még jó, hogy nem ő kapta meg :P Jó döntés volt :)