2010. március 19., péntek

Melissa Rosenberg, Kristen és Dakota a Breaking Dawn lehetséges rendezőiről

Az Mtv Kristen Stewart-ot a The Runaways New York-i premierjén kérdezte vajon mit szólna, ha Coppola, Van Sant és Condon közül kerülni ki végül a Breaking Dawn rendezője. Kifejezetten Gus Van Sant-ról áradozott (Rob favoritja is ő), hiszen nagyon szereti a munkáit és szerinte bámulatos filmet csinálna.
„Nem tudom pontosan, hogy mit hozna a filmbe, de ő nagyszerű.” Az biztos hogy Sant egyedülálló stílust adna a Saga-nak, hiszen mint ahogy mondta Kristen is, megérti az embereket és azok érzéseit, ezáltal valóságosabb az egész. Illetve Kris a Popsugarnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy nagy valószínűséggel ezen év novemberében kezdenek hozzá a forgatásnak.
Dakota Fanning-et szintén kérdezték erről a rendező dologról, csak annyit mondott hogy biztos benne hogy sok rendezőt számításba vesz a stúdió, de ő is örülne Gus Van Sant-nak. „Igazán tehetséges. Mindenki szerencsés, aki része lehet ennek a jelenségnek. Annyira szerencsésnek érzem magam. Bárkit választanak is tudom, hogy megfelelő lesz.”
Mivel ma este Amerikában megjelenik a New Moon DVD a The Seattle Times leült beszélgetni Melissa Rosenberg-gel, akit többek között a Breaking Dawn-ról és a lehetséges rendező személyéről is kérdeztek. A tovább mögött megtaláljátok a rövid interjút.

TST: Az utolsó könyvet, a Breaking Dawn-t szétszedik két filmre?
Személy szerint úgy érzem, hogy túl sok a történés, hogy azt megpróbáljuk egyben megcsinálni. Remény van arra, hogy kettőben csináljuk meg, de erről még mindig tárgyalunk.

TST:Olvastam arról, hogy több rendezőt is felkerestek a rendezést illetően, úgy mint Sofia Coppolát és Gus Van Sant-ot?
Úgy hiszem, hogy mindenkit fontolóra vesznek… olyasvalakit akarnak, aki ezekkel a színészekkel nyilvánvalóan nagyon jól tud dolgozni, aki megbirkózik a speciális effektekkel, és aki nem fél elmerülni ebbe a franchise-ba. Megfélemlítő lehet már működő dologba belugrani ilyen lelkes rajongóbázissal a háttérben. Úgy értem, azt gondolhatják „Hűha, mi van ha utálnak?” Mindannyiunknak meg kell küzdenünk ezzel.

0 megjegyzés: