A Twilight hivatalos facebook oldala elérte a 6 milliós tagszámot, ebből az alkalomból lepett meg minket David Slade:
Kedves Twilight Saga rajongók!
Szeretnék gratulálni a 6 millió rajongótokhoz a facebook-on. Nehéz elhinni, hogy már több mint egy éve elkezdtem ennek a Forks-ban elhelyezkedő, harmadik és hatalmas kalandnak a felépítését.
Szeretném megosztani veletek az egyik forgatási napunk történetét. Péntek éjszaka volt és az eső könyörtelenül hullott. La Push-ban voltunk, a törzs történetét vettük fel, amit Billy Black remek beszédében mesél el. Taylor, Kristen és az egész falka a tábortűz körül ült, mikor ránk szakadt az ég. Gil Birmingham nem zavartatta magát, miközben minket az eső teljesen áztatott - lejjebb vettük a fényeket, hogy az eső az éjszaka sötétjébe vesszen. Felállítottunk egy sátrat, hogy a felvételek között mindenkit szárazon tudjunk tartani amíg dolgozunk, de így is 15 percenként le kellett öntenünk róla a felgyülemlett esővizet, nehogy összedőljön a tákolmány. Valamilyen ismeretlen oknál fogva hajnali 3 körül a farkasfalka útját jó néhány gallon tisztázásra váró esővíz állta el. De mivel ők a farkasfalka, csak nevettek azon, hogy nemrég még ez az esővíz bőrig áztatta őket. Végigdolgoztuk az éjjelt a sárban és az esőben egészen addig, míg tökéletesítettük a jelenetet. Mikor elmentünk már javában kopogtatott a pirkadat és a félhomályban megláttam egy kis seregnyi rajongót, akik bátran kiállták az éjszaka viszontagságos időjárását és még mindig ott álltak ázott virágokkal a kezükben és várták, hogy akárcsak egy pillanatra is megláthassák a színészeinket.
Szóval mindannyiótoknak, akik a biztonsági embereink mögött álltok, akik a mozik előtti sorban éjszakáztok és akik csak egyszerűen szeretik ezeket a történeket, a Twilight Saga: Eclipse egy szerelmes levél [tőlem] Nektek. Minden nap éreztem a kedvenc jeleneteitek súlyát, a kedvenc soraitokat, az álmaitokat és a képzeleteteket.
Egy felejthetetlen utazás volt és most ahogy véglegesítem a mozikba kerülő utolsó kópiákat alig várom, hogy végre Ti is láthassátok.
Őszinte üdvözlettel,
DAVID SLADE
Ne utáljatok, de én majdnem elsírtam magam a végén. *Annie is David Slade's #1 fangirl* Nekünk borzasztóan fog hiányozni ez az ember.















Címkék:
1 megjegyzés:
Ő egy nagyon-nagyon szimpatikus ember!!!!!!
Végre valaki aki velünk is foglalkozik(L)
Alig várom a filmet!
Megjegyzés küldése