2010. augusztus 23., hétfő

Ok! interjú Kellannal

Kellan Lutz kitárul az OK!-nak, mely interjú során a Twilight Saga forgatáshoz való visszatéréséről mesél, és arról hogy miként tudja felvenni a versenyt Robert Pattinson hajával és miért kíván boldog házasságot Hilary Duff-nak!

Kellan vendége volt a Social Sundays-nek a Borgata Sunbar-ban Augusztus 9-én, amit az Atlantic City-i Borgata Hotel Casino&Spa-ban tartottak meg, itt értük utol Lutz-t.

Ez egy zsúfolt év számodra, hogyan szoktad eltölteni a szabadidődet?
Vakációzással. Valójában három filmet csináltam egyhuzamban, mindegyiket egymás után. Igazán klassz volt ezen projektek részesének lenni, de jó ha van egy kis időm magamra, a pihenésre, a kutyámra és a családomra. De el akarok látogatni Törökországba. Isztambulba, Izlandra és Írországba. Egy kicsit elmenni napozni, mielőtt ismét sápadttá kell válnom. Csak pihenni, mert a Breaking Dawn egy hatalmas forgatási folyamat lesz.

Kétségtelenül, sokat foglalkozol az evéssel! Hogyan tartod meg a Calvin Klein fizikumodat?
Úgy hiszem az evés segít ebben. Mikor nem eszem, és öntudatos vagyok az étkezések során elkezdek a súlyomból veszíteni és ezt nem szeretem. Úgyhogy a steak-ek és nagy kiadós étkezések felé tendálok, imádom az indiai kajákat. Remélhetőleg megkóstolhatok pár jó libanoni fogást. Mindent szeretek megenni és kipróbálni!

Ősszel kezded a forgatást?
Igen, azt hiszem a próbák szeptember felé kezdődnek – a harci edzések – és utána maga a forgatás Novemberben kezdődik, ami egészen Márciusig eltart. Vancouver-ben és Baton Rouge-ban fogjuk felvenni.

Mit szeretsz a vancouveri forgatásban?
Mindent! Szeretek snowboardozni, szóval jó ott lenni télen. VanCity-ben a téli időszakban leszek, mikor ki tudom használni Whistler előnyeit. Nagy snowboard függő vagyok. Az éttermek is csodálatosak. A tengeri ételek és a steak-ek is nagyszerűek. Az utolsó két részt itt forgattuk, szóval már tudjuk hogyan lehet a bárokból elmenekülni.

Hova szeretsz járni?
Nem mondhatom el! Ezután nem tudnánk lelépni. De egy igazán nagyszerű színészcsapat jött össze, akik jól tudják magukat érezni.

Mesélj nekem, milyen Robert Pattinson-nal és Kristen Stewart-tal a forgatni.
Nagyon szórakoztató, mostanra sok apró belső viccünk alakult ki, nem vagyunk torkig egymással, mert ezeket a filmeket csak 3-4 hónapig forgatjuk azután mindenki megy a saját dolgára. Majd ismét izgatottak vagyunk a visszatérés miatt, ez olyan mint egy nagy családi újraegyesülés. Alig várom. Tényleg alig várom. Nem hiszem, hogy sok színész van, akik részesei egy trilógiának vagy egy sorozatnak és ugyanezt elmondanák és újra várnák hogy ismét a stábbal találkozzanak. Megosztva egymással történeteket és új emlékek, élmények részesévé válni.

Tartod a kapcsolatot a színésztársaiddal a filmforgatáson kívül is?
Igen, ez a nagyszerű a színészkedésben. Kialakítod ezeket a baráti viszonyokat, és mikor egy személlyel töltesz el hónapokat, órákat a forgatáson, sok mindent megtudsz valakiről. Jó darabig ott leszel, szóval erre bőven van lehetőséged. Ebben az iparban, ami ennyire ingatag egy álom baráti kapcsolatokat ápolni.

Izgatott vagy a Saga folytatása miatt vagy új projektek elébe nézel?
Imádom. Ez egy áldás számomra. Nem igazán volt időm visszanézni, hogy mi is történt. 5 év múlva nagyon hálás leszek ezért. Számtalan ajtót megnyitott előttem. Lehetővé tette, hogy azon irányba terelje a karrieremet, ahová mindig is én akartam. Imádom a kaszkadőrmutatványokat megcsinálni, imádok akciófilmeket forgatni.

Milyen volt Ashley Greene-vel a Warrior-ban újra találkozni?
Egy ideje már leforgattuk, már úgy másfél évvel ezelőtt. Jó volt, igazán jó. Majd meglátjuk mi történik. Nem tudom biztosan hogy mi lest a filmmel és miért csúsznak vele. Független filmeket csinálsz és valamilyen oknál fogva nem akarnak több pénzt adni egy jobb film elkészítéséhez. De a várakozás jó dolog.

És együtt szerepeltetek ebben a hónapban egy magazin címlapján, mint a legszexibbek!
Igazán klassz volt! Nagyon klassz ezt az egyik legjobb barátoddal megosztani, Palm Springs és Joshua Tree nagyszerű volt, nagyon büszkék vagyunk rá. Nagyon szórakoztató volt, igazán.

Szerepeltél egy Hilary Duff videóklippben.
Igen, igen!

Tartod vele a kapcsolatot?
Nem.

Hamarosan férjhez megy!
Tudom, tudom. Összetört a szívem! És ami vicces volt, hogy nem hallgattak meg rá. Bámulatos ügynököm van, aki azt mondta „Csak menj el rá,” én meg „Nem, nem vagyok egy olyan jóképű srác, aki Hilary Duff parfümreklámba való.”

Ez egyike azoknak, amikhez így állok hozzá, nem vagyok az a srác akinek az ilyen klipekben Robert Pattinson sérójuk van – nekem göndör a hajam. De az ügynököm meggyőzött, hogy menjek el és végül felhívtak hogy rám esett a választásuk. Nagyszerűen éreztem magam a készítése alatt. Nagyszerű élmény volt.

Van bármilyen jókívánságod, amit megosztanál vele?
Tudod mit, igazán jó volt vele dolgozni. Nem ismerem a vőlegényét, azt tudom hogy hokijátékos. Észak-Dakotából származom, szóval nagy hoki rajongó vagyok. Ez az egyik jó dolog ebben az iparágban, hogy ilyen kedves emberekkel találkozol, a húgom nagy rajongója volt. Jó látni, hogy ez még működik. A házasság gondolata közel áll a szívemhez, remélem hogy egy nap megnősülök, mindenesetre a legjobbakat kívánom Hilary-nak.

Úgy gondolod, hogy AnnaLynn McCord az igazi számodra?
Szerinted?

Meggyőződésem, hogy kettőtök esetén működne a házasság!
(Mosolyog.)

Darla Murray
via

3 megjegyzés:

csípem ezt a stílust ahogy Kellan beszél :D

Hát még én mennyire csípem ezt a pasit :D
Tudom, hogy nem szabad a színészt és az általa játszott karaktert egy kalap alá venni, mert az két külön dolog. De szerintem sok a közös vonás Emmettben és Kellanban. Anno szerintem nem is találhattak volna jobb színészt a szerepre :)

Egyet kell értsek. Én is kedvelem Kellant is, Emmett is az egyik kedvenc figurám a könyvekben, filmekben. És Kellan nagyon át tudja adni azt a lezserséget, azt a lelkesedést, azt a nagydarab, naív, mégis legbelsőkig jószívű srácot, akiről a könyvben olvashatok.
De mádom Kellan közvetlenségét is az interjúkban, a vizuális élmény, pedig, amit biztosít, hmmm... Erről se szabad elfeledkeznünk, de ezt inkább hagyjuk ;) :P