2012. május 13., vasárnap

Revolution: Billy Burke és JD Pardo közös sorozata

Az amerikai tv csatornáknál jelenleg is tart a nagy berendelési illetve kasza időszak azaz most jelentik be, hogy mely régi/új sorozatokra tartanak igényt. Az NBC már ki is adta a saját kis listáját, amelyen a többek között Billy Burke, Giancarlo Esposito, Andrea Roth és JD Pardo (a Breaking Dawn Pt. 2 Nahuel-je!) főszereplésével készült Revolution is szerepel, a sorozathoz már ki is adtak egy 4 perc körüli trailert, 3 klipet és pár stillt, ezeket itt tudjátok megnézni. De mégis miről fog szólni a Revolution? Az Eric Kripke (Supernatural) által írt és a J.J. Abrams (Fringe, Lost, Alcatraz) producerálásban készült poszt-apokaliptikus szériában "egy olyan világban találjuk magunkat, ahol már nem működnek a technikai eszközök – számítógépek, repülők, autók, mobilok, stb. Az epikus kalandsorozat jelzővel leírt Revolution középpontjában egy család áll, akik megpróbálják egymást megtalálni, persze közben az új világ bemutatása is központi szerepet kap majd." A pilotot Jon Favreau (Vasember) rendezte, és ősztől hétfőnként lesz látható természetesen az NBC-n (már most tuti, hogy fognak hozzá feliratot csinálni!) via SorozatJunkie, KSiteTV.com

0 megjegyzés: