2010. április 7., szerda

Bill Condon a Summit végső befutóiban a BD rendezői székére

Egyre erősebben susogják azok a bizonyos internetes hangok, hogy a BD bizony 2 részes lesz, a Summit pedig rendezőnek Bill Condon-t reméli leginkább. Hivatalos megerősítés természetesen még sehol sincs, azonban Bill Condon ha elvállalja a rendezést, valószínű elhalasztja az egyik projektjét, imdb oldala szerint ugyanis éppen 2 film előkészületeiben van benne, a Breaking Dawn pedig már novemberben kezdene forogni. A Summit Oscar esélyes rendező vágyai is beteljesülnének Bill-el, ő segédkezett a nálunk kevésbé ismert Gods and Monsters című filmnél melyért megkapta az Akadémia kitüntetését 1998-ban, de az ő kezéből került még ki a Dreamgirls, valamint a Chicago is.

Kinézetre nem éppen szimpatikus a csávó, a nevéről a gumi jut eszembe, de ha érti a dolgát és nem rontja el a Saga utolsó felvonását felőlem jöhet.
Még egyszer megismétlem ezek még egyáltalán nem hivatalos információk, csak erős sugallatok. Ami azonban már totál-tuti, az az, hogy a Breaking Dawn is PG-13-as besorolást fog kapni, ugyanúgy mint az eddigi Twilight filmek, így a Robsten/Bedward pornónak könnyes zsebkendővel inthetünk búcsút. Na jó csak vicceltem a pornót illetően :)
via

4 megjegyzés:

Robsten/Bedward pornó :D Ám valahogy én nem bánom, hogy nem lesz nagy action, ebben a saga-ban én pont azt szeretem, hogy nem a konkrét szex a lényeg, hanem a vágy, a feszültség. Kicsit csalódtam is, amikor a BD-ben megtették. Tudom, mások általában örülni szoktak neki, én sajnáltam. :D

Ja, és azt elfelejtettem, hogy a rendező nevéről nekem is a gumi ugrott be. Nade nem ez a lényeg, hanem hogy tehetséges legyen az ürge.

Itt nem a szexről van szó, hogy így semmi más fajta durvulás se lehet majd benne. Pompás. De hát a célközönség a tizenéves korosztály, szóval e van gyerekek.

ah, akkor most tenleg nem lesz sex scene :( keeeeesz.. azert remelem valamit becserkesznek:)