2010. április 28., szerda

Megvan a BREAKING DAWN rendezője!



A Summit ma megerősítette, hogy a Saga utolsó és befejező részét a korábban már kiszemelt Bill Condon fogja rendezni. Bár a színészek közül még senki sem írta alá a szerződését a főbb szereplők: Kristen Stewart, Robert Pattinson és Taylor Lautner biztosan vissza fognak térni. Az továbbra sem tisztázott, hogy egy vagy két részben készítik e el a Breaking Dawn-t, valamint Christian Serratos elejtett információja szerint a forgatás már októberben megkezdődik.
Bill Condon-ról és előző munkáiról már írtunk itt.
Nektek mi a véleményetek, előérzetetek a rendező személyével kapcsolatban?

Frissítés: a Summit közleménye:
"Stephenie Meyer Breaking Dawn-jának vászonra viteléhez elegáns és intelligens kezek szükségesek és szerintünk Bill Condon pontosan ez a fajta főrendező, mérhetetlen kreativitását és gyengédséghez való finom érzékét már bőséges alkalommal bizonyította" - mondja a Summit produkciós elnöke, Eric Feig.
Stephenie Meyer: "Mérhetetlenül örülök, hogy Bill velünk akar dolgozni, szerintem nagyon jó formáját fogja hozni és nagyon izgatott vagyok, hogy mihez fog kezdeni az anyaggal."
Bill Condon: "Nagyon izgatott vagyok, hogy én vihetem vászonra a Saga csúcspontját. A sorozat rajongójaként tudom, hogy ez egy az-a-fajta könyv, és nagyon reméljük, hogy egy egyedülálló moziélményt fogunk tudni létrehozni."
A teljes közleményt itt tudjátok elolvasni.

4 megjegyzés:

őszintén, én nem tudom milyen ember, és hogy az eddigi filmjei hogy sikerültek, de sztem nem bízták volna rá a rendezést, ha nem lenne nagyon jó. hiszen valjuk be, mostanra a twilight saga nem kis rajongó tömeggel rendelkezik, és szerintem nem kis feladat minél több embernek megfelelni, és ők úgy választották ki a megfelelő embert, hogy egy igen jó filmet csináljon(vagy 2őt=D) /vagy különben, ha elrontja a filmet, azzal magát is leírja a rajongók előtt./
szal hajrá neki =)

bocsánat ha néha értelmetlenül fogalmaztam vagy akármi, de nagyon fáradt vagyok, és nemtok jobbat összehozni xd

puszi=)

az igaz hogy még nem tudni egy vagy két rész lesz-e de én remélem hogy kettő mivel egy részbe belesűríteni annyi dolgot lehetetlen! és nem hivatalos forrásból én úgy hallottam hogy lehet hogy 3D-s lesz de még erről sem döntöttek bár lehet hogy a hír kacsa!:) de jó lenne 3D-ben megnézni mondjuk pl ha Edward menne Bella felé és olyan lenne mintha felém jönne...:) bár én az Eclipse-et is alig várom jó lenne már azt is látni:)

Az eclipse renedezőjénél még egy csiga is jobblehet....katasztrófálisan szar volt!!!!!!
Az elős és a második rendező milliószór jobban látta a történetet. A breaking down tailer.ből ítélve, jónak ígérkezik a rendező.

Remélem nem csalódok :)

Milyen Breaking Dawn trailer??? Még el se kezdték forgatni a filmet, csak fanmade trailerek vannak....