2009. december 18., péntek

5 újabb érdekesség a New Moonról

A iTunes-on Chris Weitz megadott egy 5-ös listát ami titkokat, érdekességeket árul el a New Moonról. Ennek lesz majd egy folytatása is az Entertainment Weeklyben.
1. A Volterra-i tornyot és a Szent Márkusz fesztivál vörös köpenybe bújt résztvevőit láthatjuk Bella Rómeó és Júlia című könyvének borítóján, mikor felébred a szobájában.
2. A farkas-harcban szándékosan borítottuk fel a kamerát mikor a farkasok a kamera felé bukfenceznek, szintén hallani ahogy a mikrofon kattog/recseg, mintha az állat belefutna a kamerába és feldöntené.
3. Quileute kultúráról: mikor készültünk Jacob és Emily házának vizuális megvalósítására David Brisbrin a produkció tervezője és a csapata lement La Push-ba és találkozott a Quileute vezető tanácsával. Amíg ott voltak, egy fiatal quileute kislány odaajándékozta Davidnek az első dobját, amit ő maga készített. Megmutatva nagyrabecsülésünk, elhatároztuk hogy egy feltűnő felvételbe beletesszük – Emily házának bejáratához helyeztük el és láthatod is amint Bella belép a házba. Szintén a „hívást”, amit Embry és Jared csinálnak amikor leugranak Bella furgonjáról az is a quileute szokás, a gyerekek szokták csinálni.
4. Az oka annak, hogy a holdfázis visszafelé fedi fel a főcímet az tudományosan helyes. Megnyugtatott egy asztrofizikai szeminárium, Neil DeGrasse Tyson megjegyezte hogy számos filmben egyszerű tudományos hiba látható.
5. A Volturi központjában Aro olaszul beszél – „La Tua Cantante” egyszerű kell, hogy legyen a könyv olvasói számára – arra utal, hogy Bella vére Edwardnak „énekel”, azaz a lány vére sokkal jobban vonzza, mint bárki másé. Később mikor Bella arról beszél nekik, hogy nem tudnak semmit Edward lelkéről, Aro a következőket mondja – „Fore… ne il vostro l’uno o altro” – „Talán… a tiédről sem.”

1 megjegyzés:

Tök jók:)

A 3. érdekesség a legaranyosabb:)

Amit pedig a másodikban mondott el, az azért egyértelmű volt. Legalábbis nekem:)