2009. december 4., péntek

Rövid MTV interjú Taylor Lautnerrel

Robert után az MTV Taylort is mikrofonvégre kapta, mely interjúban a félmeztelen farkas jelenetekről beszélgettek vele.
MTV: Mi volt a legnagyobb kihívás számodra a New Moon forgatása előtt?
Taylor Lautner: Alapvetően a feladatom az volt, hogy folytassam azt az utat amit elkezdtem a Twilight-ban, egy rendkívül boldog, barátságos, szórakoztató srácot, aki Bella legjobb barátja. A film első felében ezt kellett folytatnom, de amint átváltoztam, bekattanok és egy teljesen más személyiséggé válok. A zavaraimmal/ügyeimmel kellett foglalkoznom, ami számomra igazán nehéz.

MTV: Tehát nem csak a fizikai követelményekkel kellett szembenézned.
TL: Jacob átalakulása több az Újholdban, nem csak fizikai, de mentális és lelki is. Szóval ez a edzőterembe való járást, a helyes ételek evését is jelentette, de olvastam és belemélyültem a könyvekbe illetve a karakterembe újra, újra és újra – mert rengeteg módon változik, sok különböző módon.

MTV: Mikor edzettél, hogyan sikerült leblokkolnod a rád nehezedő nyomást?
TL: Tudtam, hogy hol alakul át a karakterem az Újholdban, és erre az egészre próbáltam koncentrálni. Nem tudom irányítani a külső eseményeket, a médiát, de arra tudok felügyelni, hogy helyesen ábrázoljam Jacob Black karakterét. Szóval erre fókuszáltam egész idő alatt.

MTV: Sok a félmeztelen pillanat az Újholdban, sok kritikus ezeket feleslegesnek érezte. Mint színész nehéznek találtad ezen jelenetek anélkül, hogy ne nevesd el a felvételeket?
TL: Mikor Jacob letörli a vérét? Komolyon, mindig elkezdek nagyon nevetni minden alkalommal, mikor látom ezt a jelenetet. „Oh, vérzel. Hagyj segítsek.” Ez annyira kínos. De itt a magyarázat: azért nem visel felsőt mindig, mivel amikor átalakul a ruhái szétszakadnak, amiről nem tehet. És mikor visszaváltozik, nem meztelen, ugyanis egy szakadt farmert visel. Valamint a testhőmérséklete nagyon magas – ez a másik ok.

MTV: Most hogy megvannak ezek az izmok, csak ilyen szerepet fogsz elvállalni?
TL: Nézd, imádom ezt a karaktert, és ezt a történetet. Megizmosodtam és nem viseltem sok ruhát, mert a szerep ezt kívánta meg. Egy évvel ezelőtt, ha a karakter kinézete azt kívánta volna meg tőlem, hogy 15 kilogrammot adjak le – kész lettem volna megtenni.

MTV: Mit gondolsz mi a legfontosabb különbség azon fanok között, akik magukat a Team Edward vagy Team Jacob táborba sorolják?
TL: Nos, Edward és Jacob teljesen különböző srácok. Az egyik forró a másik meg hideg. (Nevet.) A szó szoros értelemben. Én személy szerint szeretem Jacob és Bella kapcsolatát, hogy hogyan váltak legjobb baráttá és hogyan fejlődött ez valami többé és többé. Mindkét srác szerelmes Bellába. Mindkét fiú mindig ott lesz Bella mellett, mint védelmezők. Végső soron attól függ (melyik team-be tartozol), hogy milyen fajta srácokat kedvelsz.

1 megjegyzés:

Mondjuk a vérletörlős résznél mi is nevettünk:)

De sokszor nekem is eszembe jut, hogy hogyan nem röhögik el magukat a színészek...:)