2011. március 13., vasárnap

BD beszéd

A Saga színészeit úton-útfélen a befejező két részről faggatják, ezúttal Nikki, Jackson és Cameron mondott el egy-két érdekességet a készülő Breaking Dawn-ról valamint vannak új számadatok arról, hogy a Summit mennyi pénzt szánt a befejezésre és hogy ebből mennyit szeretne visszakapni. Csapjunk a vattacukiba.

Jackson:
“Eddig nagyon jól megy a forgatás. Körülbelül a folyamat felénél járunk . . . Nagyon jó érzés volt Baton Rouge-ban lenni,” ezt többek között annak is köszönheti, hogy családja a közelben lakik és a forgatások közötti hosszabb szünetekben az otthoni kosztot élvezhette.
“Mindegyik film csak egyre jobb és jobb lesz köszönhetően a különböző renezőknek, most a fantasztikus Bill Condon-t kaptuk meg vele pedig egy álom együtt dolgozni. Úgyhogy szerintem ez lesz a legjobb rész.” mondta. “Van néhány nagyon klassz jelenet a filmben amit a nagyszerű forgatókönyvírónk, Melissa Rosenberg és csodálatos rendezőnk Bill Condon összerakott, hogy megmutathassák, ennek a filmnek a csúcspontjait és hogy hogyan kel életre a könyvből."
A Breaking Dawn-beli kaszkadőrjeleneteit is saját maga hajtja végre, ha kell akár sérült bordával is. Ez úgy történt, hogy mivel bandájával, a 100 Monkeys-al "rengeteg cuccost" cipelt munka közben, elesett egy kábelben, melynek folyományaként megrepedt a bordája, de ezt titokban tartotta a stáb előtt, hogy engedélyezzék neki a kaszkadőrmutatványok végrehajtását. “Nagyon fájt, de megérte.”

Cameron-t a Genie Awards-on faggatták 2 perc erejéig, ahol gyorsan megemlítette, hogy már leforgatták a nagy csatajelenetet, melyben neki is volt némi szerepe, befogták drótmunkára is (mikor a kaszkadőrjelenetekben drótra kötik az embert a nagyobb ugrásokhoz, egyebekhez) és hogy nagyon nagyon jó lesz az a rész. Rob és Kristen fantasztikusak, csak úgy mint az újoncok, iszonyat jó ilyen sok fiatallal együtt dolgozni, a farkasokkal viszont sajnos nem tud sokat találkozni, mert mikor forgatnak akkor ugye nem emberi alakban vannak, így pl. Taylor-al csak nagyon keveset találkozott eddig.



Nikki a cast körül keringő pletykák körül rakott rendet:
“Végülis ez annyira nem rossz dolog, de az emberek túlságosan felfújnak néhány dolgot. Ha egyik nap bemész a Starbucks-ba, rögtön kitalálják, hogy mindennap oda jársz. Peter Facinelli spagetti vacsorát csinált nekünk, de ez kb háromszor fordult elő a 4 év alatt mióta ismerjük, de ebből is kihozták azt a sztorit, hogy mindig Peter-hez járunk át tésztavacsorát tartani. Tök jó lenne, de sajnos nem ez a valóság. Ha nyilatkozol számolnod kell azzal, hogy a média valamilyen szinten kiforgatja, úgyhogy ha nem megyünk együtt vacsorázni, az nem jelenti azt, hogy megutáltuk egymást vagy ilyesmi. ”
Nikki Rob-(ék) kutyájáról is elejtett pár szót (ezt az OK! magazin írta, szóval úgy kezeljétek):
"Nekem nagyon fura, és nem akartam ezt így mondani, de elég gusztustalan. Mármint alig 72 órája van meg a kutya, de már erről kérdeztek?" mondta nevetve.
Majd bevallotta: “Jó, végülis majdnem két hetes a dolog. De nagyon édes a kutya és úgy néz ki, mint az enyém, csak kicsi verzióban." Aztán Nikki elejtett egy érdekes dolgot is:
“Én nem tudtam, hogy lett egy kutyáJUK, de mikor mentem a forgatásra és megláttam, mindenki azt mondta, hogy totál olyan, mint az enyém!” Szóval a kutyájuk alatt kit értett Nikki? Csak nem Kristen-t? “Nem, nem, a kutya Rob-é, de a forgatáson igazából mindenkié lesz egy kicsit,” mentegetőzött Nikki. “Így van ez mindenki kedvencével."
A végére pedig egy kis érdekesség a Summit elvárásairól:
A Twilight, New Moon és az Eclipse eddig kb. 1.8 milliárd dollárt (ez csak a mozis bevétel, semmi dvd eladás vagy merchandise etc. cucc nincs benne) termelt kedvenc filmstúdiónknak, csak a két Breaking Dawn-al is ekörüli összeget szeretnének kaszálni, egész pontosan az 1,2 milliárdra hajtanak. A Twilight Saga utolsó két részét 127,5 millióból és 136,2 milliból készíttetik. Észrevehető, hogy a befejezésre már sokkal többet költenek, mint az elődökre: a Twilight anno 37 millióból készült (392,6 milliót hozott Crazy Cathy filmje), a New Moon 50 millióból (709,8 milliót hozott Weitz papáé - ez a rész a rekorder), az Eclipse pedig 68 millióból (698,5 milliót költöttünk David Mester alkotására). A Summit jelenleg anyagi gondokkal küzd, kíváncsi lennék, hogy mire megy el az ő nyereség részük, mert azért lássuk be, ezek nem kis pénzek. Vajon bejön majd a számításuk az 1,2 milliárd dolláros végső kaszálásra?

via TwilightExaminer, nikkireedfan LJ

0 megjegyzés: