A korábban már beharangozott félórás szemközti beszélgetést rögtön a Leno Show-ban is leadott WFE jelenettel kezdik, amit én nem néztem meg, tartogatom a mozira a jó dolgokat :) A kérdések elején Rob elmondja, hogy csak és kizárólag Jacob neve miatt vállalta a filmet. Ami persze nem igaz, de ezt a poént nem hagyhatta ki. Viszont a következő filmjében szeretné ha a karakterét Taylor-nak hívnák :D Komolyabb vizekre evezve Rob egyáltalán el is felejtette, hogy ő egyáltalán filmet csinált, mert annyira jól érezte magát a forgatáson, aztán mikor mostanában elkezdte promózni akkor tudatosult benne, hogy "Úristen, új filmem van".
Szóba került Tai, az elefánt nagyszerű karrierje is: "Több filmje van mint nekem! De komolyan. Sokkal több. És nem akármilyenek. Olyan kultfilmekben szerepelt mint például a Banksy documentary (Exit through the giftshop)". Majd mutatnak egy képet, ahol Britney látható az egyik klippjében szintén Tai-al, mire Rob megjegyzi, hogy lassan már ha elefántot lát valahol (filmekben, videókban) akkor neki mindig az jut eszébe, hogy az Tai. A többi elefánt tart is tőle, mert olyan alfa nőstény fellépése van, hogy rögtön megijednek tőle. Ő az elefántközösség sztárja :D
Az állatok iránti szeretetével kapcsolatosan szóba kerül a híres-hírhedt örökbefogadott kutya is, aki tényleg igazi és Bear-nek (Macinak) nevezte el. Először Maci Laci (Yogi Bear) lett volna teljes neve, de úgy gondolta az egy kicsit sok volt, így csak simán a Maci nevet kapta.Kis beszéd a Reese-el való munkáról, a szokásos nagyon aranyos, pozitív energiája van blabla, aztán szóba jönnek a további kolléganői: Kristen, a Bel Ami-s lányok, mire Rob csak annyit mond, hogy szeret dögös nőkkel együtt dolgozni :D Mindezek mellett természetesen mindannyian nagyon szenvedélyes és remek színésznők.
Egy kis szokásos poénkodás az akcentusokkal és nyelvekkel, előkerül egy-két szó lengyelül, ami majd ugye a filmben is elhangzik illetve a jó kis amerikai akcentus is prezentálva van egy kőkemény Wow formájában. A Breaking Dawn forgatásán néha viszont már teljesen bronxi gettó stílusban nyomja, amit fogalma sincs miért tesz, egyszerűen csak jön.
A WFE intimebb jeleneteinek forgatásakor Rob kicsit meg volt fázva és ez olyan szempontból nehezítette meg a dolgot, hogy két csók vagy egy-egy simogatás közben mindig törölgetnie kellett az orrát nehogy összetaknyozza szegény Reese-t :D
Kőkemény 3 percet áldoznak csak Rob hajának a fejlődésére, ezt most inkább kihagynám, az érdeklődők az ide vonatkozó képsorokat az MTV oldalán megnézhetik, valamint a nosztalgikus pillanatokat is skippeljük, már úgyis ismerjük mindet, haladjunk az új dolgok felé.A Twilight regrets részben egy érdekes twitter kérdésre (ha vissza tudnál menni az időben és tudnád, hogy mekkora mánia lesz a Twilight, csinálnál valamit máshogy?) érdekes válasz érkezik: nem perelne senkit :D Illetve hogy megpróbálna kevésbé alkoholista külsőt felvenni :)
Bel Ami update: nagyon vágják a filmet, elég sokat, Rob látott már részeket belőle. A sztori nagyon erős és érdekes lesz, mert ugye a főszereplő nem éppen a lányos anyák álma... A Cosmpolis is úgy tűnik megtalálta már a női főszereplőjét, de Rob nem beszélhet róla, ami biztos az ugye Juliette Binoche illetve Samantha Morton. A filmmel kapcsolatosan viszont nagyon jó előérzete van, elmondása szerint baromi jó lesz. Viszont a Daredevil pletykákat (miszerint David Slade felkérte, hogy szerepeljen a rebootban) határozottan tagadja, nem is érti honnan jött ez a feltételezés, hogy ő lenne a főszereplő... De ha már szuperhősös a téma Rob elmondja, hogy igazából lenne egy, akit szívesen eljátszana, de inkább nem mondja ki a nevét, mert a fanboyok valószínűleg azonnal gyalázás alá vennék és le akarnák lőni :D Az Unbound Captives egyelőre bizonytalan, a rendező Madeline Stowe jelenleg tv show-val foglalkozik. Lábjegyzetben egyébként elmondja, hogy igaz a Vanity Fair-ben megjelent idézet, miszerint forgatókönyvírással is foglalatoskodik, de ez egyelőre Top Secret.
Breaking Dawn téma: Mackenzie nagyon aranyos és okos kislány, viszont ugye káromkodni nem nagyon lehet miatta, amit főleg Kristen-nek nehéz betartania, így a kis Nessie alakítójának már egész szép kis summa gyűlt össze, ugyanis az amerikaiaknál az a szokás, hogy a csúnya beszédért egy bizonyos összeget kell büntetésként fizetnie az illetőnek. Mackenzie pedig szorgosan nyújtogatja a mancsát Kristen közelében :D
Rob új hangszeren tanul játszani, ez pedig nem más mint a cselló. Egyébként pedig szeretne visszatérni a zenéhez, bár mostanában sajnos nem nagyon volt ideje arra, hogy például leüljön újra gitározni, de nagyon vágyik már arra hogy ismét felléphessen kisebb pub-okban és ilyesmi helyeken, a zenész barátaira is féltékeny amikor mondják neki, hogy megint turnézni mennek. A zenénél maradva a BD-s altatóból annyi igaz, hogy tényleg fog zongorázni, de énekelni nem. Viszont ha karaokézni mennek szívesen énekli például a Purple Rain-t (Prince) illetve bevallja, hogy még sosem látott egy részt sem a kint nagyon sikeres Glee-ből. Gyors válaszok a végére: Kedvenc amerikai városa Huston, Philadelphia, valószínűleg sosem fog SNL-ben házigazda lenni, mert kb. meghalna az izgalomtól. A WFE-s táncjelenetekben olyan "jó" volt, hogy Reese vele nem is tudott gyakorolni, a forgatáson is csak a tánctanárral táncolt gyakorlásként :DA Water for elephants forgatásáról csak szép élményekkel távozott, csodálatos élmény volt, minden nap fantasztikusan telt, az olyan pillanatokat sosem fogja elfelejteni, mint mikor például Tai vitt neki reggel kávét.
A teljes interjút megnézhetitek 30 részletben az MTV oldalán. Go.














Címkék:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése