2011. március 8., kedd

Riport a BD forgatásáról

imagebam.comimagebam.comimagebam.com
A vancouveri Breaking Dawn forgatásról érkezett pár fotó – sajnos ezeken sem látni igazi forgatást, pláne nem a színészeket. A biztonsági szint Kandadában is szinte ugyanolyan készültségű mint, amilyen Lousiana-ban volt, szóval a rajongóknak vajmi kevés esélyük van arra, hogy bepillantást nyerjenek és képeket/videókat készítsenek akció közben. Ezt erősíti meg a BreakingDawnMovie.org egyik olvasója is, aki tegnapelőtt kint járt a Swan háznál, ahol éppen forgattak:
„Sikerült képeket készítenem Bella házának környékéről, ahol tegnap [előtt] forgattak – habár nem láthatsz rajtuk sok mindent kivéve a fekete vásznakat. Fokozott biztonsági intézkedéseket hoztak – a produkciós cég a ház környékén minden utat kibérelt, szóval senki nem tudott arra bolyongani. Nem engedték meg, hogy közelebb menjünk a forgatási helyszínhez, vagy a kocsikhoz. Nagyjából 40 perc álldogálás után odajöttek a rendőrök, és azt mondták, hogy távoznunk kell. Értesüléseim szerint csak egy napot forgattak a Swan háznál – nem tudom elhinni, hogy egy egész házat csak egy forgatási nap kedvéért építettek fel! Azt mondták nekünk, hogy a szereplők közül senki sincs ott, de biztos vagyok benne, hogy ez hazugság volt, hisz ott kellett lenniük ha csak egy napot forgatnak. Valamint egy másik lány, aki ott állt velünk azt mondta, hogy látta Charlie-t (Billy Burke?) reggel, és szinte biztosak vagyunk abban, hogy láttunk a farkasfalkából két tagot, mikor a sötétített ablakú furgonok elhaladtak. Beszéltem az egyik stábtaggal egy helyi kávézóba, aki azt mondta, hogy amióta a filmiparban dolgozik - 20 éve - soha nem látott ilyen titkolózást és biztonsági készültséget egy produckiónál sem. Valamint megjegyezte, hogy milyen furcsa számára azt látni, hogy a sztárok bújkálnak azok elől, akik végülis azzá tették őket.”
Plusz Mandy egyik barátja még pénteken kint járt a kisháznál és annak környékén, ahol a végső simításokat hajtották végre - mint látható szép kis virágos bokrokat helyzetek el (+3). Az OLTV-sek tweetje szerint tegnap pedig már itt forgatott a stáb.

0 megjegyzés: