2011. március 1., kedd

Forgatás a Black háznál

Február utolsó napján is gőzerővel dolgoztak a Breaking Dawnon, igaz a filmesek dolgát a napokban tapasztalható a kanadai időjárás nem könnyíti meg - esik a hó, az eső és a hőmérséklet sem épp a legmelegebb, a mínuszok jócskán röpködnek arrafelé (Ashley, Gil és Mia egy-egy tweetben emlékezett meg a zord időjárásról). A hírek szerint emiatt pedig kénytelenek voltak a forgatási menetrendben változtatásokat eszközölni.
A fanok ezek ellenére továbbra is kitartóak és elszántak, ha tehetik kivándorolnak a forgatási helyszínekre. Így tettek az OLTVsek is, akik tegnap Jacob-ék rezidenciájához valamint a kisházhoz látogattak ki (+10). A Black háznál csak az előkészületekről tudtak képeket készíteni (a stábnak a nagy munka mellett még belefért, hogy építsenek egy formásnak éppen nem mondható hóembert is :D), a tényleges forgatásról nem, de úgy hallották, hogy Kristen és Taylor ott volt a helyszínen, ahol mind külső és mind belső jelenetek rögzítésre kerültek. Stew (fény)dublőréről viszont sikerült fényképet csinálni (lásd fent), aki éppen nagyon tartott valahová. 

2 megjegyzés:

A BD-ben melyik az a jelenet(ek), amikor Bella Jake házánál/házában van??
Ha agyonvertek se fogok rájönni :S

Mivel a film-Eclipse végén Jake nem menekült el, így lehetséges h a BD elején Bella elmegy hozzá és megpróbálja meggyőzni h menjen el a lagziba. Viszont az is elképzelhető h meglépik a meneküléses sztorit, és ezek már Part2-höz írt plusz jelenetek lesznek Bellával és esetleg Nessie-vel....