2009. november 24., kedd

Robert és Taylor csókja!

Igen jól olvastátok lányok, a Twilight Saga két világhíres szívtiprója, Robert Pattinson és Taylor Lautner nem bírt magával az egyik közelmúltbeli fotózáson és forró csókot váltottak egymással, amit a kamera meg is örökített. A fotózáson ott volt még a Bellát alakító Kristen Stewart is, aki már korábban azt is nyilatkozta, hogy leszbikus tehát ha ez igaz, akkor biztos meg tudja érteni a két fiú érzelmeit. Ha pedig nem, akkor vajon kire lehet féltékeny a hollywood-i vadóc színésznő? Hiszen a közelmúltban kézenfogva látták a párizsi reptéren Rob-bal ugyanakkor a forgatáson dolgozók közül többen is említették, hogy Kris és Taylor nagyon összebarátkoztak a filmek készítésekor valamint a New Moon Los Angeles-i premierjén készült képek is arra adhatnak okot, hogy ezek ketten együtt lehetnek. Sőt, Kristen egy interjújában azt is nyilatkozta, hogy "szó szerint ölnék Taylor-ért" . Hol az igazság? Kit szeret Kristen? És vajon Rob és Taylor tényleg együtt vannak? Sok millió lány szíve szakad meg most meg csendben. Íme a kép:
Remélem mindenki jót röhögött ezen az egészen, megpróbáltam kicsit neon-osra, szenzációhajhászosra venni a figurát. Mert kb. ennyi tellne tőlük. Ezért is kérünk titeket arra, hogy ne linkeljetek be hozzánk a chat-be ilyen birkavadító hülyeségeket. És még egyszer mondom: A FENTI ÍRÁS AZ ÉN AGYSZÜLEMÉNYEM ÉS EGY SZÓ SEM IGAZ BELŐLE.
Éljen a bulvár!
Remélem jól szórakoztatok és ne feledjétek, nem minden igaz abból, amit leírnak és a képeken mutatnak :)
A kép forrása: NMM.org

4 megjegyzés:

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Tudod mi a vicces? Ha valaki nem olvassa el az alattalévőt és beveszi:)

XDDDD Ki votl az az elmebeteg aki igy összehajtotta azt az ujságot!!!XDDDDD Fantáziája az van...de elég beteges XDDDDDDDD

Annie!!! imádom az írásaidat!!!!!!!!
még még még!!!! :D