2009. november 20., péntek

Vissza az időben I.: beszélgetés Billy Burke-kel

Úgy döntöttünk, hogy régebbi interjúkat is előveszünk és azokat is lefordítjuk nektek. Most Billy Burke-re esett a választásunk ugyanis vele készült interjú még nem volt fent a blogon. Ez még a Twilight forgatása után készült.

Egyből 70 millió dollárral nyitott az első film és most hogy a New Moon zöld utat kapott, izgatott vagy a sorozat folytatása miatt?
Igen, 70 millió. Ez elég sok egy olyan filmnél, amelyben egyetlen sztár sincs. Nekem azt mondták, hogy Charlie karaktere sokkal meghatározóbb a következő könyvben. Nem olvastam a könyveket. Kis részleteket olvastam a Twilight-ból, mialatt csináltuk a filmet. Én nem vagyok igazán jó olvasó, sose voltam képes leülni és rávenni magam, hogy elolvassak egy egész könyvet eddigi életem során. Addig, amíg a sorozat folytatódik, amíg visszahívnak, hogy csináljam, addig mindig visszatérek.

Ahogy a könyvek haladnak előre, a kapcsolatod Bellával egyre komplikáltabbá válik. Milyen a kapcsolat Kristen Stewart és közted?
Mikor először találkoztam vele, mindketten a repülőn ültünk Portland felé. Ő nem tudta, hogy ki vagyok, de én felismertem őt, odamentem hozzá és azt mondtam: „Hello, én vagyok az apád!” Szerintem azt gondolta, hogy ez egészen béna volt. Innentől kezdve nagyon jól megvoltunk egymással. Ő és én ugyanúgy dolgozunk. Csináljuk, amit kell, elállunk az útból és hagyjuk megtörténni a dolgokat. Forgatáskor sokszor volt olyan, hogy ha esetleg nehézségünk akadt valamivel, akkor tudtunk egymáshoz fordulni. Szerintem elképesztően tehetséges.

Volt már olyan pillanat, mikor a rajongók felismertek, mint Charlie?
Oh, igen. A premier őrület volt. Kicsit sokkoló volt, hogy az emberek azt kiabálták: Charlie. De a film még csak most jött ki és azóta nem voltam házon kívül, szóval majd meglátjuk. De Charlie-ként egy rendőrbajusz mögé bújtam a filmben, és az már nincs meg.

Találkoztál már valaha ilyen rajongótáborral?
Soha. Még nem láttam ehhez foghatót. Ez a semmiből jött, főleg a számunkra.

Mondanál pár szót a folytatás tervezett időpontjáról?
Pillanatnyilag senki nem tud semmit. Csak találgatások vannak. Tudom, hogy zöld utat kapott a New Moon. Szerintem, ha már találgatnom kell, azt mondanám, hogy mielőbb el akarják kezdeni a forgatást. De ez csak tipp.

Milyen volt a kapcsolatod Robert Pattinson-nal?
Mindketten ugyanazt a mentalitást képviseljük az életben: ne vegyél semmit túl komolyan, csináld a munkádat a legjobban, és lazíts, ha nem dolgozol. Nevettünk egy jópárat, ittunk néhány italt. Jó gyerek. Van néhány dala a filmben, és magam is zenélek, de Rob zenei képességei tényleg lenyűgöztek. Sokra fogja vinni.

Van saját gyereked?
Van egy 4 hónapos kislányom, ironikus módon. Mi, igen, azt mondtam mi, terhesek voltunk a filmforgatás alatt.

Mint színész, akarod tudni, hogy merre tart a történet? Vagy jobban kedveled, ha napról napra, jelenetről jelenetre tudod meg a sztorit?
Ezért is nem olvastam a könyveket. Többek közt. Olyan fickó vagyok, aki jobban szereti folyamatában megismerni a dolgokat. Ha túl sok információt kapok, attól inkább csak lefagyok.

Milyen volt Catherine Hardwicke a forgatáson? Sok visszaigazolást adott nektek?
Nagyon szeret játszani. Ez nagyszerű, és mint színész én dolgoztam már sok olyan emberrel, aki mellett nem érzed védve magad, de Catherine mindig vigyázott ránk. Minden olyat megtett, amit egy jó rendezőnek kell, jó szereplőgárdát vett fel, hagyta őket azt csinálni, ami a dolguk és bízott bennük. Emellett ő az egyik legédesebb, legkedvesebb és legodaadóbb rendező, akivel valaha együtt dolgoztam. Igazán bele tette a szívét ebbe a dologba.

Úgy tűnik, hogy te vagy a legkövetkezetesebb az összes szereplő közül a történetben. Úgy tekintesz magadra, mint az állandó erőre?
Nos, én úgy tekintek Charlie-ra, mint egy fickóra, aki épp egy veszélyes helyzet kellős közepébe csöppent, és nem is tud róla. Ő csak annyit akar, hogy újra legyen kapcsolata a lányával. Ha ez végül sikerülni fog, akkor boldog leszek.

Gondolod, hogy a te nevelési stílusod is úgy fog végződni, mint Charlie-é?
Remélem nem, de csak azért, mert Bella és Charlie kapcsolatában van egy kis távolság. Én nagyon remélem, hogy képes leszek egy mély kapcsolatot kialakítani a kislányommal az idők folyamán.

És ezzel az időnk lejárt. Szerintem Billy Burke volt a legszolidabb színész a filmben. Érthető és elegáns alakítást nyújtott. Alig várom, hogy láthassam a munkáját a New Moon-ban.

A fordításért köszönet Editnek!

1 megjegyzés:

De jó volt olvasni Billy-vel is egy riportot. Nagyon bírom őt is:)

Köszi!