2009. november 22., vasárnap

Világsiker a New Moon

Úgy látszik kár volt aggódni a Summit Entertainment-nek a Twilight Saga második része miatt, ugyanis box-offixe csúcsokat döntögetnek a film jegyeladási bevételei. A hétvége alatt Amerikában és Kanadában eddig a becslések szerint 140,7 millió dollár bevételt termelt a film. 25 másik országban pedig még 118, 1 millió dollárt, tehát összesen több mint 248,8 millió dolláros bevétel hozott a jegypénztárakban a New Moon 3 nap alatt. Összehasonlításképpen a Twilight megjelenése óta 385 millió dolláros bevétellel zárt. Tehát nagyon úgy néz ki, hogy a New Moon ennél jóval többet fog hozni a Summit konyhájára, hiszen számos országban még nem is mutatták be a filmet. Plusz ehhez jön majd a DVD eladások bevételei is.

Eddig a Breaking Dawn sorsa a New Moon sikerétől függött, mivel a bevételi számok rekordokat döntögetnek így nem fér kétség ahhoz hogy filmre viszik a Saga negyedik kötetét. Az előzetes információink szerint hétfőn árulna el részleteket a negyedik filmről. Nem tudjuk hogy ez igaz-e, és ha igen miket árulnak el. Reméljük hogy csupa jó hírt közölnek velünk. De nagyon reméljük hogy a New Moonnál ezerszer jobb lesz, hisz a pénz megvan hozzá...

4 megjegyzés:

Ennek nagyon örülök! Egyébként meg egyértelmű volt, hogy siker lesz, én nem kételkedtem egy percig sem...

Nagyon örülök a BD-nek. Az a kedvenc részem. Már várom mit hoznak ki belőle. Mivel az a favoritom vannak elvárásaim a filmmel szemben :P:D na de majd meglátjuk. kíváncsi vagyok ki lesz a rendező és az új szereplőket kik fogják játszani :):)

Én sem kételkedtem abban, hogy nem hoz nagy bevételt és sikert. Az összes kötet közül nekem is a Breaking Dawn a kedvenc részem. Kíváncsi leszek arra, hogy ha megcsinálják milyen lesz. Alig várom. De mondjuk még biztos 2 év. Hiszen az Eclipse is 2010-ben jön. Na arra kíváncsi leszek, hohy még a NM bevételét is megdönti-e. :) Szerintem tuti.

Nekem a kedvencem az Eclips szóval én azt várom legjobban..... az lesz az igazán nagy törés minde Bella mind Jacob számára, de mindeközben a Samék és Cullenék megprobálnak együt müködni és a két fiu harcára is nagyon kiváncsi vagyok, na meg a sok új szereplőre... szeritnem sok vicces jelenetben lesz részünk és már alig várom hoyg lássam...
BD igazából csak a happy ending miatt lesz érdekes :) de persze az is az egyik kedvencem mert Jacob végre boldog lesz :D