2010. január 15., péntek

Apró hírek - már megint

Ma Barbival csak délután leszünk gépnél (megyünk Parnassus-ra) úgyhogy gyorsan megírom az ismételten csak apró híreket.
Rob márciusban érkező filmjéről 3 új képet kaptunk.


Dakota úgy látszik nagyon jó barátságba került Cherrie Currie-vel, akit a The Runaways-ben alakít, ugyanis hivatalos volt az egykori bandatag születésnapjára, ahol el is kapták őket egy közös kép erejéig. (A másik képen a csaj kicsit hasonlít a Kristen-re, de egy kis Liv Tyler beütés is van benne, szerintem ő Cherrie lánya.)

Nagyon jól válogatták ki a szereplőket erre a filmre, Kristen és Joan után szerintem Dakota és Cherrie között is felfedezhető a hasonlóság. Egyébként a The Runaways a Sundance után rendes mozis bemutatót is kap majd, március 19-én, de hogy hozzánk elérkezik-e arról egyelőre semmi információ. via

Rachelle elment vért adni, ugyanis gondolom már hallottatok róla, hogy a Haiti földrengésnek nagyon sok súlyos sérültje és halottja van, ezért a Vöröskeresztnek nagyon szüksége van minden segítségre. A többi színész is buzdította követőit Twitteren az adakozásra és az eltelt 2 nap alatt eddig 35 millió dollárt adományoztak az emberek szerte a világban.


Kellan a kutyusával Kolával volt futni, Ashley-t pedig Marlow-val kapták le (szegénykének eléggé ijedt feje van, biztos már ő is unja a paparazzikat) majd még az este folyamán egy divatbemutatón vagy mi a fenén vett részt (a cucc neve 9th Annual Awards Season Diamond Fashion Show Preview- gőzöm nincs róla, hogy ez konkrétan mit takarhat...). Több kép itt.

A végére pedig Peter Facinelli új 3d-s filmjének az előzetese, melyben nemcsak szereplő lesz, hanem producerként is tevékenykedik a Cullen papa. A myspace-es oldala a filmnek erre (akit érdekel milyen betűtípust használnak a címben annak tudok segíteni: Inked God :)
Nem néztem meg a teljes videót, de R besorolású úgyhogy a vért és erőszakot nem bírók tartózodjanak.

1 megjegyzés:

Milyen volt a film, lányok?:)

Remélem a Runaways hozzánk is eljut. Na, azt megnézném moziban:)

Peter filmjének előzetese nem túl izgalmas, de vicces:)